2020. június 5. péntek
Likefestoon / Aktuális / Elegendőek a gáztartalékok a téli hónapokra

Elegendőek a gáztartalékok a téli hónapokra

Elegendőek a gáztartalékok a téli hónapokra, a tárolókban 4,3 milliárd köbméter, a biztonsági készletben 1,2 milliárd köbméter gáz áll az ország rendelkezésére – közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén.

Éves meghallgatásán a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a tárolókban 23 százalékkal több gáz van jelenleg, mint tavaly ugyanilyenkor. Seszták Miklós kiemelte, hogy a magyarországi gázhálózat maximális napi betáplálási kapacitása jelentősen meghaladja a legmagasabb napi fogyasztási szükségletet.

A miniszter beszélt továbbá a rezsicsökkentésről, melynek köszönhetően 2017 őszéig a családok több mint 1100 milliárd forintot spórolhattak, kiemelte az Otthon melege programot, amelynek keretében csaknem 29 milliárd forintnyi pályázatot hirdettek meg, a támogatások eddig 130 ezer háztartás energiahatékonyságának növelését – többek között háztartási nagygépek cseréjét és fűtéskorszerűsítést – tették lehetővé.

A szupergyors internet programról szólva elmondta, hogy a hálózat kiépítése a terveknek megfelelően 2018 végére befejeződhet, a kevésbé fejlett régiókban 44 milliárd forintból 410 ezer háztartás bekötését biztosítják. Emellett 2019 végéig 31 milliárd forintból a köznevelési és szakképzési intézményekben 1,3 millió tanuló és pedagógus számára biztosítják az internetes oktatáshoz szükséges infrastruktúrát.

Seszták Miklós közölte, hogy az NFM feladatokat kapott a fogyasztóvédelemben is, ennek érdekében szorosan együttműködik a rendőrséggel és az adóhatósággal. A fogyasztóvédelmi jogsértést újra elkövető webáruházak arányát 54 százalékról 14 százalékra sikerült csökkenteni, és jelentősen visszaesett a termékbemutatók miatti panaszok száma is – mondta.

Kiemelte továbbá, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztését összesen 2588 milliárd forint értékű támogatási szerződés biztosítja, idén folytatódik a megyei jogú városok bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba.

Ismertette azt is, hogy a Nemzeti Eszközkezelő 2017 augusztusáig több mint 41 ezer ingatlan felajánlást fogadott és csaknem 32 ezer ingatlant vásárolt meg, így 152 ezer ember lakhatását biztosítja.

Seszták Miklós az utak fejlesztésével kapcsolatban közölte, 2020-ig 400 milliárd forintot költenek közutak működtetésére, karbantartására, melynek hatását a lakosság is érezni fogja. Hozzátette, hogy a komplex útfelújítások összege a tavalyi 69 milliárd forintról idén és jövőre 100 milliárd forintra emelkedik. – írja az MTI.

Fotó: illusztráció

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Nyitnak a játszóterek

A korlátozások további enyhítése után Mezőkovácsházán ismét igénybe lehet venni a közösségi számára korábban nyitott …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.