Likefestoon / Aktuális / Célra tart ifj. Holecz Zoltán

Célra tart ifj. Holecz Zoltán

A Medgyesgyházi Napok keretein belül tartottak a közelmúltban ünnepi képviselő-testületi ülést Medgyesegyházán, ahol a hagyományokhoz híven elismeréseket adtak át. A díjazottak között kapott helyet ifj. Holecz Zoltán, aki sportteljesítményével vívta ki a kitüntetést.

Medgyesegyházán is elismerik a kitartó, példamutató munkát, teljesítményeket, már megszokott, hogy a Medgyesegyházi Napok programsorozat keretein belül az önkormányzat elismerésben részesíti azokat, akik hozzájárultak a település hírnevének öregbítéséhez. A sport területén nyújtott teljesítményéért 2016-ban az Év sportolójának járó díjat ifj. Holecz Zoltán korongvadász is átvehette a közelmúltban, ennek apropóján kértük interjúra.

– Nem számítottam rá, hogy engem illet idén az elismerés. Nagyon boldog voltam, büszkén fogadtam a gratulációkat. A Korongvadász Magyar Nagydíj junior kategóriájában elért második helyezésemet emelném ki, szerintem ezzel az eredményemmel érdemeltem ki a díjat. Az Év sportolójának járó kitüntetés egyben felelősség is, arra sarkall, hogy  a jövőben is hasonlóan szép eredményekkel öregbítsem a település hírnevét is – osztotta meg velünk az elismert sportoló.

Ifj. Holecz Zoltántól megtudtuk, édesapja által ismerkedett meg a sportággal, jelenleg az október 16-án, Csongrádon rendezendő Korongvadász Magyar Kupa VI. fordulójára készül. A pontszerző versenysorozat számára ezzel zárul, de az év hátralévő részében lesznek még megmérettetések.

Medgyesegyházán 1997-ben alapították a Medgyesegyházáért Emlékérmet, majd 2001-ben a kitüntetésekről szóló rendeletek egységesítésével további elismerő címeket alapítottak. Szeptember 23-án átadták többek között az év pedagógusa, köztisztviselője, közalkalmazottja, tanulója, sportolója elismeréseket, továbbá köszöntötték Medgyesegyháza legidősebb és legfiatalabb lakóját is.

Betkó Tamás Dávid

Fotó forrása: Holecz Zoltán facebook

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol

VAN, AMI NEM FÉR BELE. Feljelentés az internetes oldalunkat feltörők ellen (KATT IDE!)    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.