Thék Endre 1842-ben született Orosházán, ott tanulta ki az asztalosmesterséget is, majd céglegényként bejárta Európa nagy részét. Útja során tanulta ki a műbútorgyártást. Hazatérte után Budapesten nyitotta meg asztalosműhelyét, majd megvásárolta a Tauszig bútorgyárat, amit 1855-re Magyarország legnagyobb bútorgyárává fejlesztett. Thék Endre szülőfalujáról sem feledkezett meg. Orosházán tanoncotthont létesített. Szülővárosa még életében, 1913-ban, utcát nevezett el róla. 1919-ben hunyt el.

-          Thék Endre dédnagyanyám testvére volt. Nagyapám rengeteg történetet mesélt róla. Ő a keresztfia volt. A családi elbeszélések alapján Thék bácsit, ahogy mi emlegetjük, olyan embernek ismertük meg, aki odaállt az inasok mellé és megmutatta a fogásokat. Azt mondják, valósággal sugárzott belőle a szeretet. Pestnek is az egyik központi figurája lett. Megfordult nála Kacsóh Pongrác, Dohnányi Ernő, és Saint- Saens is. Azt kevesen tudják róla, de a családban mindig megemlítették, hogy Fedák Sárival, a kor nagy színésznőjével komoly viszont folytatott – mondta Rupprich Péter, kiemelve, a szocializmus éveiben, Thék Endre miatt családjuk „burzsujnak” lett kikiáltva, ezért sokat nélkülöztek. Ellenben abban a megtiszteltetésben volt részük, hogy gyönyörű Thék-bútorok között élhettek – olvastuk a Délmagyarországban.

Fotó: Kovács Erika

-          270 éve, Szent György napján, újra élettel telt meg az orosházi puszta. Zombáról érkező, evangélikus hitük miatt üldözött őseink csak egy terebélyes körtefát és egy templom romját találták ezen a területen. Templomukból magukkal hozták a kisharangot is, ami azóta a település újratelepítésének szimbólumává vált – mondta ünnepi beszédében Zalai Mihály alpolgármester, majd a település múltja után az elmúlt egy év történéseit vette számba. Felsorolta a nemrég befejezett és a folyamatban lévő fejlesztéseket. Külön kiemelte a város új főterét, amit tavaly nyáron adtak át.

-          Új jelképet kapott Orosháza, a főteret, amely korzó és fórum is egyben, erősíti a közösséget és településünk városias jellegét – emelte ki.

A hagyományokhoz hűen, a városalapítási ünnepségen kitüntetések átadására is sor került.

„Orosháza Városért” kitüntetést hárman vehettek át: Pusztainé Szabó Margit, címzetes igazgató, aki 23 éven át vezette a József Attila Általános Iskolát, a jelenlegi Két Tanítási Nyelvű Református Általános Iskolát. Tevékenysége idején vezették be a Zsolnay módszert. Sonkolyos Mihályné, a Díszítőművészeti Kör vezetője, aki elhivatott gyűjtője a Békés megyei, azon belül is az orosházi hímzési mintáknak. Ugyancsak „Orosháza Városért” díjjal tüntették ki Török Péter tájépítő mérnököt, kerttervezőt. Nevéhez számos településen kötődnek tájépítészeti munkák, többek között az orosházi főtér is.

„Orosháza Város Sportjáért” kitüntetést kapott Jeszenszky P. László, az orosházi Spartacus Birkózó Egyesület edzője, Mikus István, az Orosházi Női Kézilabda Klub elnöke és edzője, Németh István, az Orosházi Városi Teniszklub edzője, játékosa és Tóth-Kása László, az OMTK-ULE 1913 sportvezetője. A tehetséges fiatal sportolók számára létrehozott Fehér J. István és Flór László örökös Vándordíjat pedig Fehér Zsófia, a PET-BAU ASE asztaliteniszezője vehette át – írta a Délmagyarország.

K. E.

Az Orosházi Fúvószenekar térzenéjével kezdődött az ünnepség, majd Zalai Mihály alpolgármester mondott beszédet, elsőként Petőfi naplójából idézett.

- A szabadság iránti vágy a történelem mozgatórugója. Nem lehet előre tudni, hogy az érte folytatott küzdelem mikor válik visszafordíthatatlanná. A mindenkori hatalom igyekszik megismerni a közösség elégedettségét, ám ezt legfőképpen csak gazdasági értelemben sikerül felmérni. Azt, hogy a szabadság hiánya hogyan hat a lelkekre, képtelenség megtudni – mondta Zalai Mihály.

Az alpolgármester kiemelte, Petőfi zsenije képes volt március 15-én felmérni, hogy azon a napon történelmet írtak. Az azután következő másfél év meghatározta a magyarság életét, 1956 tartalmát és formáját is az 1848-1849-es események határozták meg.

Zalai Mihály beszélt az orosháziak szabadságharcos tetteiről is, amikor a szerbekkel küzdöttek, amikor 1849 márciusában Damjanich csapata Orosházán állomásozott. Felidézte azokat a napokat, amikor Kossuth felesége Orosházán bujkált.

Az ünnepségen az Eötvös József Katolikus Általános Iskola diákjai adtak műsort, majd a város intézményei, civil szervezetei, magánszemélyek helyezték el a megemlékezés koszorúit, virágait, a Kossuth szobor talpazatánál.

Magyarország a török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc elbukása után erősen korlátozott, mégis meglévő önállóságot élvezve volt része a Habsburg Birodalomnak. Az 1723-ban elfogadott Pragmatica sanctio törvényesen is rendezte a Habsburg uralkodó és a magyarországi rendek viszonyát. Az egyetlen komolyabb további előrelépést ezen a területen 1848-ig az 1791. évi X. törvénycikk jelentette, amely biztosította az ország jogi függetlenségét a birodalom többi tagállamával szemben.

Az 1848-as tavaszi átalakulás programja majdnem két évtizedes előkészítő munka eredménye. Bár a reformkori országgyűléseken nagyon kevés valódi változtatást sikerült elérni, de lehetőséget teremtettek arra, hogy a reformszellemű liberális nemesség kidolgozza a saját programját. Megjelenhettek az országos nyilvánosság színpadán a leendő forradalom vezetői: Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Széchenyi István, Szemere Bertalan, Eötvös József és mások.

Az 1847 novemberében Pozsonyban összeült – később utolsónak bizonyult – rendi országgyűlésen a reformpárti erők által létrehozott Ellenzéki Kör és a „fontolva haladókat” tömörítő Konzervatív Párt lépett föl határozott programmal. Utóbbiak jelentős mértékben bírták a bécsi udvari körök támogatását is. A téli hónapok során patthelyzet alakult ki, ebbe a helyzetbe hozott döntő fordulatot a február 22-ei párizsi forradalom híre. Kossuth Lajos március 3-án elmondott beszéde fogalmazta meg programszerűen az ellenzék követeléseit: független magyar bank felállítását, a honvédelmi rendszer átalakítását, jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentet és magyar független felelős nemzeti kormányt. A Habsburg Birodalom másik felének pedig alkotmányt követelt, amelynek fontos szerepe lett a március 13-án bekövetkező bécsi forradalom kitörésében. Ezen kívánalmak országgyülési felirat alakjában voltak a király elé terjesztendők.^[6]

A végső lökést a reformok ügyében végül 1848. március 15-e jelentette, amikor a pesti radikális ifjúság vér nélkül érvényt szerzett az ún. 12 pontnak.

Március 11-én a bécsi tanuló ifjúság petíciót nyújtott be a császárhoz; Pesten az Ellenzéki Kör hasonlóképpen elfogadott március 12-én tartott gyűlésében egy Irinyi József által fogalmazott 12 pontú kérvényt, melynek tartalma a következő volt: “Mit kiván a magyar nemzet: Legyen béke, szabadság és egyetértés. 1. Kivánjuk a sajtó szabadságát, a cenzura eltörlését. 2. Felelős minisztériumot Pesten. 3. Évenkénti országgyülést Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrsereget 6. Közös teherviselést. 7. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküdtszékeket, képviselet s egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre; a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai statusfoglyok bocsáttassanak szabadon. 12. Kivánjuk az uniót Erdéllyel. Egyenlőség, szabadság, testvériség.”

Az afelett való határozást, hogy e kérvényt az országgyűlésnek, vagy az országos ellenzéki választmánynak nyújtsák be, a március 14-én délután tartandó gyűlésre halasztották. Eközben érkezett Pestre a hír, hogy Bécsben 13-án kitört a forradalom és a bécsi tanuló ifjúság petícióját az országgyűlési rendekkel elfogadtatta; e hír hatása alatt, midőn a gyűlés (a szónokok Klauzál Gábor, Nyáry Pál, Irinyi József voltak) az utóbbi indítványt fogadta el, a határozattal elégedetlen ifjúság Petőfi, Jókai, Vasvári vezetése alatt a Pilvax-kávéházba ment és ott a Közvélemény asztalánál elhatározta, hogy másnap, azaz 15-én reggel az egész városban kihirdeti a 12 pontot. Jelen voltak: Petőfi, Jókai, Bozai Pál, Bulyovszky Gyula, Vasvári Pál, Sükei I., Telepi György, Hamary Dániel és még néhányan. Gyülekezési helyül a Pilvax-kávéházat tűzték ki, a gyülekezés idejéül reggeli 8 órát. Petőfi megígérte, hogy még az éjjel alkalmi költeményt is ír és azt maga fogja elszavalni.

1848. március 15.

Aznap korán reggel Petőfi Sándor a Pilvax kávéházba sietett ahol az ifjak összegyűltek és Vasvári Pált és Bulyovszky Gyulát ott találva, Jókai Mór lakására hívta őket, ahol a 12 ponthoz proklamációt szerkesztettek. Petőfi 8 óra körül társaival a Pilvax-kávéházba ment, a kitűzött időre csak hatan jelentek meg (Petőfi, Jókai, Bulyovszky, Sebő, Gaál Ernő és Hamary Dániel). Itt Jókai felolvasta a 12 pontot és a proklamációt. Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. Innen indultak el az előzetes megállapodás szerint először a jogi egyetemhez az Egyetem utcába. Annak udvarán már egy csapat tanuló várt rájuk s ott rögtön széket hoztak Petőfi és Jókai számára, itt Petőfi újból elszavalta előző éjjel írt költeményét, a Nemzeti dalt, Jókai pedig fölolvasta a 12 pontot. Innen az Újvilág utcai orvosi egyetemre mentek, itt is félbeszakították az egyetemi előadásokat és az előbbihez hasonlóképpen jártak el az udvaron, később pedig a mérnöki és bölcseleti kar hallgatói előtt; ugyanez történt az egyetemi téren is. Ekkor már nemcsak az ifjúság vette őket nagy tömegben körül, hanem az utcáról is nagy közönség csatlakozott hozzájuk, mely nőttön nőtt.^[6]

Elhatároztatott, hogy a nép a proklamáció első pontját, a sajtószabadságot, saját önhatalmánál fogva teljesülésbe veendi, amit meg is tett, 10 óra után a siker és lelkesedés hatása alatt a tömeg Landerer és Heckenast könyvnyomdájához vonult a Hatvani utcába, itt a rend és béke fönntartása tekintetéből választmányi tagokul Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Vidats János és Jókai Mór küldettek be. A nyomdatulajdonost a kikiáltott tizenkét pontú program és Petőfi költeményének cenzúra nélküli kinyomatására szólították fel, ellenállásának esetén az el nem kerülhető kényszerítést helyezvén kilátásba. A nyomdatulajdonos engedett, és a kívánt iratok rögtön németre is lefordítva néhány pillanat múlva ezrével kerültek elő a gyorssajtó alól, melynek példányai egész délig osztattak ki a szakadó eső dacára szüntelen gyülekező közönségnek.^[7] Ezek voltak a szabad sajtó első termékei. Míg a nyomtatás tartott, Petőfi, Jókai, Vasvári, Egressy és Irányi beszédet intéztek a néphez. Ekkor Petőfi negyedszer szavalta el a Nemzeti dalt. Csak délfelé oszlottak el, megállapodva abban, hogy délután az államfogságban levő Táncsics Mihály kiszabadítására mennek Budára.

Délután 3 órakor a Múzeum téren népgyűlést tartottak és a Nemzeti dal és proklamáció példányait ezreivel osztogatták; innen a városházára mentek, a 12 pont elfogadását sürgetvén. Az összegyűlt nép elhatározta, hogy a városházára indul, és ott a polgári kart és városi tanácsot az egyesülésre és kívánatai aláírására felszólítja. A tanácsterem megnyílt, a tanácsnak benyújtották a program pontjait, melyeket a tanácsjegyző tájékoztatása szerint elfogadtak. Ezután Holovics tanácsnok kívánt gondolkozási időt, hogy e pontok tanácskozás alá vétethessenek. Megcáfolta őt Rottenbiller Lipót alpolgármester, arra hivatkozván, hogy már egész délelőtt tanácskoztak efölött. Ezután szónokolt Nyáry Pál Pest megyei alispán és a pontokat pártolta, utána Klauzál Gábor, aki az első és 11-ik pontok rögtöni életbeléptetését is sürgette. A pontokat Szepessy Ferenc polgármester és a tanács tagjai aláírták, és Rottenbiller az ablakon át felmutatta a népnek.

Rögtön választottak egy rendre ügyelő választmányt, melynek Petőfi is tagja volt. A nép, ideiglenes választmányát a tanács és polgárság választmányával egyesítendőt kinevezve, kívánta, hogy Táncsics Mihály, aki sajtói állítólagos vétség miatt fogva van Budán – miután kimondatott, hogy cenzúrai törvények nálunk nincsenek, nem is voltak soha – szabadon bocsáttassék, és a censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától. E kívánata teljesítésére ½ 5 óra tájt átment Budára, s a hatósági épület udvarán zászlóalja köré gyűlve, állhatatosan állt jogai kívánatai mellett, míg választmánya által kijelentették: hogy a helytartótanács e három pontba egyezett bele: 1. Táncsics kiadatása, 2. a cenzúra eltörlése, 3. sajtóbíróságnak a nép közüli választatása; s egyúttal kimondta, hogy a katonaságot csak azon esetben fogja kirendelni: ha azzal maga a nép saját céljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni. Zichy Ferenc, a helytartótanács elnöke, azonnal szabadon bocsátotta Táncsicsot, a nép önkezeivel vonta át kocsiját Budáról a Nemzeti Színház teréig, s bevonult a színházba.

E nap délutánján kívánta a nép a színházi aligazgató Bajza Józseftől, hogy a színházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett a betiltott Bánk bán adassék elő. Bajza mondta, hogy szívesen tűzi műsorra. A színészek nemzeti színű kokárdákkal léptek ki a színpadra, Egressy Gábor a Nemzeti dalt szavalta, az énekkar énekelte hozzá a Himnuszt és Szózatot. A közönség nagy része óhajtotta, hogy Táncsics megjelenjen a színpadon, azonban értesülve annak gyengélkedő állapotáról, kívánatával felhagyott. Végül a Rákóczi-induló mellett oszlott el a nép.^[8] Az állandó választmány azonban reggelig együtt ült.

Másnap, március 16-án már Pest vármegye alispánja, Nyáry Pál, Rottenbiller Lipót polgármester és mások állottak a mozgalom élére és így lett az országos jelentőségűvé. A népnek legelső teendője volt a nemzetőrség tettleges életbeléptetését követelni, s evégre aláírásgyűjtésbe kezdtek, néhány óra alatt több ezer aláírás gyűlt össze. A nép követelte a fegyvereket. A katonai hatóság jelentette, hogy csak 500 fegyvert adhat, mert a többi Komáromba vitetett. Lenn pedig a nép, mely már ekkor mintegy 20–25 ezerre ment, követelte a fegyvereket s fenyegetőzött, hogy feltöri az arzenált, ha fegyvert nem kap. Ekkor alválasztmányt neveztek ki a fegyverek kiosztása tárgyában, s egyórai tanácskozás után Rottenbiller alpolgármester a teremben, Jókai pedig a városház terén összegyűlt népet nyugtatta meg azon tervezet közzétételével, hogy az illető tömegek városnegyedenként külön oszolván, száz-száz férfit válasszanak ki maguk közül, akik óránként felváltva mint nemzetőrök az éjjel kivilágított város nyugalma fölött őrködjenek. A többi fegyverek kiadását a következő napokon fogják sürgetni.

Este a két testvérváros ki volt világítva, az utcákon lelkesült néptömeg forrongott, harsogtatva: “éljen a szabadság!” Az ablakokból nemzeti szín lobogók függtek alá, a szabadság nevével beírva. Egész éjjel rend és nyugalom őrködött a város fölött, a portyázó nemzetőrök több helyeken bujkáló csavargókat fogtak össze, s hivatásuknak minden tekintetben híven megfeleltek.

Ezalatt Kossuth Bécsben tárgyalt a Habsburg vezetőkkel. V. Ferdinánd király először nem akarta szentesíteni a pozsonyi országgyűlésen előző nap megszavazott feliratot, azonban 16-án hajnalban – hallva a Pest-Budán történtekről – kénytelen volt engedni.

Március 15-én a bécsi forradalom hírére magyar küldöttség indult a pozsonyi országgyűlésről a császári városba, s időközben Pesten is kitört a forradalom. Március 16-án Bécsbe is eljutott a pesti forradalom híre. Az udvar meghátrált, s kénytelen volt engedni a pozsonyi küldöttség követeléseinek. Hozzájárult március 17-én gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez. Beleegyezett az önálló magyar kormány megalakulásába. Megígérte, hogy a király szentesíti a reformtörvényeket. A gróf Batthyány Lajos vezetésével megalakuló új kormány már nem a királynak, hanem az ország választott képviselőinek, a magyar országgyűlésnek tartozott felelősséggel. Ezért tehát független, és felelős kormány volt.

A szabadságharc sorsa abban a pillanatban eldőlt, amikor az oroszok a magyar határt átlépték, de a vég bekövetkezéséig még pár hónap eltelt. Mivel a magyar hadvezetés nem akart már csatát vállalni, ezért a hadtápot már el is küldték a helyszínről, de akkor érkezett a helyszínre Bem, (aki kemény harcokban egész erdélyi hadseregét elvesztette) és csatát vállalt. Így került sor a vereséggel végződő temesvári csatára, ami után azonban már csak két lehetőség maradt: vagy harcol tovább a magyar sereg minden remény és cél nélkül, amíg utolsó szálig elvérzik, vagy leteszi a fegyvert, miután a hadjárat viselésére elégséges eszközei sincsenek. A magyar hadsereg anélkül hullott szét és semmisült meg, hogy Haynau jelentős győzelmet aratott volna fölötte. A Kossuth által diktátorsággal felruházott Görgey számára egyetlen lehetőség maradt, letenni a fegyvert. Görgey serege ekkor körülbelül 30 000 ember volt, akik közül 5000 fegyvertelen újonc honvéd. Görgey augusztus 11-én haditanácsot tartott tábornokaival és tisztjeivel, és a fegyverletételre szánta el magát, kizárólag az oroszok előtt.

Hruljov (németesen: Chrurloff) orosz tábornok seregéből Kotljarovszkij (németesen: Katlaroff) huszárkapitány és gróf Rüdiger tüzér hadnagy már július 21-én felkereste Görgeyt Rimaszombatnál azzal az ajánlattal, hogy tegye le a fegyvert. A tiszteknek és a legénységnek teljes szabadságot biztosított ez az ajánlat. Görgey válaszát gróf Batthyány László és egy tiszt vitte meg Churloffnak. Görgey tudatta, hogy egyezség esetén nemcsak a sereget, hanem a lakosságot is biztosítani kívánja. Megüzente Görgey azt is, hogy a magyar nemzet az események mostani állása szerint szívesen látná, ha Szent István koronáját valamelyik orosz nagyherceg viselné. Nemsokára özvegy Bory Miklósné Hellenbach Karolina bárónő is felkereste Görgeyt Rüdiger tábornok megbízásából a fegyverletételre vonatkozólag. A tárgyalások meg is kezdődtek.

Az utolsó jelentősebb harcképes seregtest, a Görgey vezette feldunai hadsereg feltétel nélküli fegyverletételére 1849. augusztus 13-án került sor Világosnál, az orosz Fjodor Vasziljevics Rüdiger tábornok csapatai előtt. Sok kisebb magyar csapat ettől külön tette le a fegyvert.

A forradalom alig fejeződött be, a császáriak mindjárt megkezdték a megtorlást. Haynau, a magyarországi osztrák főparancsnok felállította a haditörvényszéket, melyek több száz tisztet és polgári személyt ítéltek halálra és még többet várfogságra. A foglyul ejtett katonák közül a magyarokat, székelyeket, lengyeleket és németeket erőszakkal besorozták az osztrák hadseregbe, a más nemzetiségűeket hazaengedték. 1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar forradalom 13 tábornokát, az aradi vértanúkat. Ugyanezen a napon sortűzzel kivégezték Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt is, majd október 25-én Kazinczy Lajost. A forradalom után a császáriak nem teljesítették a nemzetiségeknek tett ígéreteiket, ők is el kellett, hogy szenvedjék a forradalom leverése utáni önkényuralmi rendszert.

A megtorlást követő kiegyezést követően az ország gyors fejlődésnek indult – írta a Wikipédia.

Kép: wikipedia.org.

— Véletlenül bukkantam a levéltárban, egy dokumentumban a kincses kút történetére. Az 1882/83-as Békés Vármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulás főtitkári jelentése említette meg a kincset rejtő kutat. Ennek feltárása valahogy kimaradt a szegedi egyetem történészprofesszora, Bálint Alajos által 1937-ben végzett régészeti kutatásból — mondta Csürhés István, Kaszaper polgármestere.

A főtitkár jelentésben többek között ez állt:„A másik ilyen hely … a Kállay család birtokán az úgynevezett kaszaperi nagykút, mely egynehány most is élő öreg ember tanusága szerint, egy emberöltő előtt nagy feltűnést okozó apparátussal volt kiásva. Egy óriási ládát akartak onnét kiemelni, mely állítólag történelmi értékű tárgyakkal volt megtöltve.”

A leírásban megemlítik, hogy a láda tetején lévő nagy vaskarikára kötelet kötöttek és 12 ökörrel próbálták meg kihúzni. A kút felső nyílásához érve azonban a karika kiszakadt a ládából. A láda visszaesett a kútba és elborította a víz és a homok. Ezért elhalasztották a kincs kiemelését. Állítólag a vaskarikát egészen az 1848-as forradalomig a községházán őrizték.

— A kincs valószínűleg a törökdúlás végén került a kútba, ami a korabeli marhahajtó út mentén biztosította vizet a jószágok itatásához. I. József és II. József korabeli katonai térképeken, valamint az első kataszteri mérések alapján beazonosítottuk a Puszta Kállay Ödön birtokán lévő épületek helyét és a néhány száz méterrel arrébb lévő Puszta Kállay Berci birtokát.

Csürhés István kutatásai alapján a marhahajtó út közelében két kút volt, az egyik Kállay Ödön birtokának közepén, a másik kút a szomszéd birtok szélén állt, amelyek koordinátáit GPS segítségével határozták meg.

-          Tegnap, vagyis január 12-én már öt méter mélységben kiástuk a kutat és még nem értünk az aljára – ezt már Rózsa Zoltán régésztől, az Orosházi Szántó Kovács János Területi Múzeum igazgatójától tudtuk meg.

Rózsa Zoltán szerint nem valószínű, hogy kincsre bukkannak a kútban.

-          A kincses kút egy vándorlegenda. Hasonló történetek más településeken is keringenek. Nem is kell messzire menni, Orosházának is van egy hasonló legendája, a harangos kútról. Ha mégis létezett a kincs, azt valószínűleg már réges rég kiemelték – vélte a régész.

Csürhés Istvántól megtudtuk, a további kutatáshoz vákuumszivattyúzásra van szükség, valamint a kút falának megtámasztására. Kaszaper polgármestere már felvette a kapcsolatot a honvédséggel is, a lőszermentesítés érdekében. A településvezető bízik a kincs létében. Kaszaper egyébként  kincsként kezeli magát a kutat is. Szeretnék, ha a létesítendő történelmi emlékparkjuk részévé válna. Az ezredfordulón végzett hitelesítő ásatások során ugyanis, egy Szent István korabeli és egy IV. Béla korában épült templom maradványai bukkantak elő. A régészeti feltárás idején  házhelyeket és egy kovácsműhelyt is találtak a szakemberek. Egy másik ásatás révén 6000 éves, bronzkori sánc maradványai kerültek elő az egykori Kaszapereg területén. A kincses, vagy kincs nélküli kút is ebben a környezetben található.

Fotó: Rózsa Zoltán

Az államtitkár arról beszélt: az ország erős és idegen hatalmak szorításában élt évszázadokon keresztül.

“Ideje, hogy megtanuljunk kíméletlen őszinteséggel szembenézni önmagunkkal, hibáinkkal és mulasztásainkkal. Ideje, hogy nemzeti tragédiánkból tanulva kezünkbe vegyük népünk és nemzetünk sorsának alakítását, és ideje megvalósítanunk a nemzeti önrendelkezés princípiumát” – fogalmazott.

A 71 évvel ezelőtt történt tragikus eseményre emlékezve újra és újra felmerül a kérdés: “miért?” – mondta az államtitkár, azzal folytatva: miért küldte a magyar kormány az egész honvéd haderő egyharmadát a harctérre? Kállay Miklós egykori miniszterelnök szavait idézve kiemelte: “az nem kétséges, hogy semmi keresnivalónk nem volt ebben a háborúban”.

Kifejtette: Ausztria, Csehszlovákia és Lengyelország német lerohanása után száguldva követték egymást az események, s már egyértelműen német katonai fölénnyel zajlott a második világháború. Magyarországon is megkezdődött a korosztályok tömeges bevonása, a hivatásos tiszti állomány bővítése, ugyanakkor az akkori Honvéd Vezérkar kimondta: kerülni kell a háborúba lépést.

Magyarországnak még nem volt ütőképes, fegyelmezett véderőt jelentő hadserege, amikor az ország hadiállapotba lépett a Szovjetunióval. 1943-ban a Don folyó kanyarulatnál magyar férfiak, katonák haltak hősi halált, estek hadifogságba, fagytak meg a rettenetes orosz télben.

Az államtitkár arról beszélt, az előzmények magyarázzák a közvetlen okokat: alkalmatlan ruházatban, sokszor nem működő fegyverekkel, lőszerek és élelem hiányában sok tízezer magyar ember esett áldozatul a Donnál, de – mint kiemelte – nemcsak idegen érdekekért, hanem a hazájuk védelmében harcoltak és haltak hősi halált magyar katonák a távoli orosz harcmezőkön.

A doni áttörés 71. évfordulója alkalmából délután a Mátyás-templomban szentmisét mutatott be Bíró László katolikus tábori püspök, majd a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarában folytatódott a megemlékezés. Koszorúzást tartottak a doni hősök emléktáblájánál, Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök pedig átadta a doni hősök emléktúrájának útba indításáról szóló díszparancsot.

A megemlékezésen többek között részt vett Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke, valamint a köztársasági elnök képviseletében Szegő László dandártábornok, főhadsegéd.

1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, és napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg. Pontos adatok ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert vesztett el, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát nem lehet megállapítani.

Fotó forrása: puppessoul.blogspot.com

Fotó: Mezőhegyes Város Helytörténeti Gyűjteménye

Angyal István 1928-ban született Magyarbánhegyesen, ahol 16 éves koráig élt. A négy polgári elvégzése után, zsidó származása miatt, be kellett fejeznie tanulmányait. A nácik 1944-ben Auschwitzba deportálták édesanyjával és nővérével, akik a táborban meghaltak. Nővérét szökési kísérlet miatt a tábor lakóinak szeme láttára akasztották fel. Angyal István túlélte a háborút.

Leérettségizett, majd a bölcsészkarra nyert felvételt. Két év múlva azonban eltanácsolták, mert több felszólalásában szolidaritást vállalt egy sokat támadott filozófussal. Az építőiparban helyezkedett el. A rendszerből fokozatosan kiábrándult. A forradalom idején a Tűzoltó utcai felkelők élére állt. Ők tartottak ki legtovább az orosz tankokkal szemben. Az óriási túlerő miatt november 7-én belátta, kilátástalan a helyzetük.

A Péterffy kórházban folytatta tevékenységét. Röpiratokat terjesztett. Kádár őt tette felelőssé a kialakult helyzetért: „Bűnei ezerszer nagyobbak, mint minden elődjének” — mondta róla. Két évig volt fogságban. A bíróság halálra ítélte „a vádlott személyében rejlő kiemelkedő társadalmi veszélyességére” hivatkozva. Az ítéletet ötven éve, 1958. december 1-jén hajtották végre.

Magyarbánhegyes képviselő-testülete posztumusz díszpolgári címmel tünteti ki 2008-ban a falu szülöttét, Angyal Istvánt, az elfeledett forradalmárt.

Fotó forrása: magyarinfo.blog.hu

Thék Endre 1842-ben született Orosházán, ott tanulta ki az asztalosmesterséget is, majd céglegényként bejárta Európa nagy részét. Útja során tanulta ki a műbútorgyártást. Hazatérte után Budapesten nyitotta meg asztalosműhelyét, majd megvásárolta a Tauszig bútorgyárat, amit 1855-re Magyarország legnagyobb bútorgyárává fejlesztett. Thék Endre szülőfalujáról sem feledkezett meg. Orosházán tanoncotthont létesített. Még életében, 1913-ban utcát neveztek el róla Orosházán. 1919-ben hunyt el.

Rózsa Zoltán, az orosházi Szántó kovács János Területi Múzeum igazgatója hangsúlyozta, Thék Endre életútja figyelemre méltó.

– Egyszerű sorból küzdötte fel magát, a legelismertebbek közé. Thék Endre a mai fiatalok elé is példaként állítható.

Fotó: Kovács Erika

– Az 1990‑es évek végén a békés megyei Kevermes határában, szántás közben került elő a lelet. Mivel kézi erővel nem tudták elmozdítani, ezért markoló segítségével emelték ki a földből, majd a dűlő szélén található árokban helyezték el. Innen Magyar Mátyáshoz, egy kevermesi, lelkes helytörténészhez került a lelet, amit a portáján helyezett el. 2007‑ben Fábián János (kevermesi lakos) és Medgyesi Pál régész (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba) közreműködésével derült fény a kő létezésére. Ezek után kollégámmal, Gyucha Attilával kezdtük el a kő tudományos feldolgozását, amely az MNM NÖK segítségével és a kevermesiek engedélyével nagy lendületet vett 2012‑ben.

– 8 hónappal ezelőtt bejárta a sajtót a rejtélyes vésett kő híre. Azóta mennyivel tudnak többet a leletről?
– Két kérdésre kerestük elsősorban a választ. Először arra, hogy a megalitot (továbbiakban sztélé) valóban az őskorra lehet‑e datálni, vagy pedig egy újkori hamisítással állunk szemben, másodszor arra, hogy maga a kőzet honnan kerülhetett az Alföld délkeleti sarkába, hol található a forrásterülete? Az eredetiségvizsgálatok során sikerült kémiai összehasonlító vizsgálatokat (ICP‑MS) végeznünk a kő vésett és hátsó megmunkálatlan felületéről vett oldatokból, amelyek eredményei alapján kizárhattuk a modern fémeszközök használatát.

A zöldpala kőzet elektron‑mikroszondás és PGAA vizsgálatai szerint a Maros‑völgy és a Déli‑Kárpátok vidékét jelölhetjük meg a legnagyobb valószínűséggel forrásterületnek. Továbbá elkészült a sztélé 3D szkennelése és a díszítések makrofotózása is, melyek fontos lépések voltak a készítéstechnikai megfigyelések pontosításában.

– Melyek azok a párhuzamok, amelyek segítettek a kutatásban? Születtek olyan eredmények, amelyek önöket is meglepték?
– Az analógiák felkutatása során nem elsősorban a lelet méretei vittek minket közelebb a megoldáshoz, hanem inkább a sztélén látható díszítések és azok komplexitása. A motívumok külön‑külön viszonylag gyakran megtalálhatóak a Nyugat‑Európából ismert megalitikus műemlékeken, főleg az úgynevezett folyosós sírokon, például Newgrange, de ilyen összetett formában és részletességben csak a híres bretagne‑i gavrinisi sírhalomban fordulnak elő. Gavrinisban a sírhoz vezető folyosó két oldalán található tartóköveket hasonlóan díszítették, de az úgynevezett L24‑es kövön a kevermesihez kilencven százalékban megegyező mintakincset találtunk.

 – Adódik a kérdés: Gavrinis és Kevermes közel kétezer kilométerre fekszik egymástól. Hogyan kerülhettek ide a minták?

– A távoli, őskori interregionális kapcsolatokról eddig még keveset tudunk. Feltételezhető egy kisebb csoport migrációja, esetleg cserekereskedelem részeként került a motívumok használata a Kárpát‑medencébe vagy talán egy egységes páneurópai mitológiáról is beszélhetünk.

– Említette, hogy a nyugat-európai párhuzamok esetében mindig egy kontextushoz köthetőek a kevermesihez hasonló leleteket. A vizsgált megalit eredeti állapotában milyen funkciót tölthetett be?
– Az előkerülés körülményeiről nagyon keveset tudunk. A kontextus hiánya miatt egyenlőre magányosan álló ún. menhirnek vagy sztélének tartjuk, de elképzelhető, hogy egy folyosós sír, egy kősor vagy kőkör részét képezte. A kevermesi megalit egy adott társadalomban betöltött közösségi funkcióját kell kiemelni, hiszen az a csoport, aki állíttatta egy fontos cselekmény során használhatta a követ, legyen szó különböző rituálékról, például áldozatok bemutatásáról.

– Mit tudnak a kor társadalmáról? A Kárpát-medencében kerültek elő korábban hasonló leletek, amelyek segíthetnek a kérdés megválaszolásában?
– A sztélét a rajta látható díszítések nyugat‑európai párhuzamai alapján a magyarországi késő rézkorra és kora bronzkorra lehet keltezni (Kr. e. 3000 körül). Ebben az időszakban az ún. Baden‑kultúra és a keleti steppei eredetű Jamnaja‑kultúra népessége élt az Alföldön. Hasonló leletek (sztélék) ritkán, de kerültek elő ebből az időszakból Mezőcsátról és Budapest‑Békásmegyerről, azonban ezek díszítetlenek.

– Rátérve a motívumokra, milyen technikával készültek a vésetek? Az ilyen ősi leletek és motívumaik az átlagember számára mitikusnak tűnhetnek. Korábban felmerült, hogy térképként is használhatták.
– A véseteket pontszerűen leütögetve valószínűleg egy hegyes vésővel alakították ki. Egy szobrász művész közreműködésével készítéstechnikai vizsgálatokat is el kell végeznünk a jövőben, s olyan eszközöket kell gyártanunk, mint amelyeket a kevermesi kő készítésekor használhattak. Ezek az eszközök készülhettek kőből vagy esetleg rézből is. Óvatosan kell kezelni a szimbólumok megfejtésére törekvő irányzatokat, elméleteket. Sok kutatónak beletört már a bicskája a hasonló motívumok megfejtésébe. A gavrinisi kövek díszítései kapcsán vannak, akik ujjlenyomatokat vagy egy ősi világkép ábrázolásait látják a vésetekben.

– Egy ilyen lelet, amelyet ráadásul misztikum övez mennyire válhat kultúránk részévé?
– A Kárpát‑medence az évezredek során rengeteg kultúrának és etnikumnak adott otthont és fontos kereskedelmi tranzit útvonalnak számított már az őskorban is. Ennek következtében kiemelt fontosságú régészeti leletek kerültek és kerülnek elő a föld alól. A Közép‑Európában egyedülálló kevermesi kősztélé a magyar és az európai régészet számára is nagy jelentőséggel bír, és mint ilyen lelet a mai kultúránk szerves részét kell, hogy képezze. A kevermesiek nagy érdeme, hogy nem hagyták elveszni a leletet, de méltó helye a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításában lenne, ahol mindenki láthatja.

– Milyen kutatások várnak még önökre?
– A kutatás remélhetőleg tovább folytatódik egy részletes terepi munkával, amely során tervezünk nagy területeken szisztematikus terepbejárásokat és geofizikai méréseket, valamint légifotózást is. Mindezen vizsgálatok eredményétől reméljük, hogy sikerül beazonosítani azt az „építményt” pontosabban azt a kontextust, amelynek része lehetett a kevermesi kősztélé.

Fotó forrása: mno.hu