Likefestoon / Aktuális (page 69)

Aktuális

A vállalkozások fejlesztéséért, a munkavállalók helyben tartásáért

Számos előnyt és támogatást kínál a Mezőkovácsházi járásban működő foglalkoztatási paktum. Hogy pontosan kik és miként élhetnek a lehetőségekkel, azt csütörtökön, egy Foglalkoztatási Fórum keretében ismertették. Az eseményen a kormány legújabb, mikro-, kis-, és közepes vállalkozásainak szóló pályázatát is bemutatták. Új munkavállalók után bértámogatás, munkatapasztalat-szerzést elősegítő bérköltség támogatás, segítség a …

Tovább olvasom »

Orosházi triálosok a Magyar Kupa díjkiosztón

Gugyella István senior kategóriában, Pocsai Richárd junior kategóriában kapta meg 2017. évi eredményei alapján a Magyar Kupát a hétvégi díjkiosztón.  2017-ben nem volt megállás térségünk triálos fiataljai számára. Az egymást követő versenyeken jobbnál jobb eredményeket értek el, mind nemzetközi, mind hazai berkekben. Az összesített eredmények alapján Gugyella István, Pocsai Richárd is …

Tovább olvasom »

Előrehozzák az egészségügyi szakdolgozók novemberi béremelését

Módosították a korábbi bérmegállapodást, november helyett már az év elejétől a megemelt béreket kapják a dolgozók. A mostani emeléssel mintegy 53 százalékos bérnövekedés tapasztalható a szakdolgozói bérek tekintetében. 2016 nyarán állapodott meg a kormány és a reprezentatív szakszervezetek a többlépcsős egészségügyi szakdolgozói, illetve orvosi bérfejlesztésről. Így 2016 szeptemberében az orvosoknak …

Tovább olvasom »

Baleset-megelőzési oktatás új módszerrel

Beszélő robottal igyekeznek felkelteni a kisiskolások érdeklődését a közlekedési szabályok iránt a rendőrség baleset-megelőzési szakemberei Békés megyében. Beszélő robot segítségével tart előadást a Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója általános iskolásoknak. A robot először köszönti a tanulókat, majd hasznos tanácsokkal látja el őket. Olyan közlekedési szabályokat mond el, amelyek betartásával megelőzhetőek, elkerülhetőek a balesetek. …

Tovább olvasom »

Folyamatosan osztják a szociális tüzelőt Dél-Békésben

Több ezer családnak csökkentik a kiadását a téli hónapokban térségünkben is a kormány támogatása által. Simonka György szerint az önkormányzatok ezzel jelentős terhet vállaltak magukra, dicséret illeti meg őket. Ahogyan arról korábban már írtunk, 21 térségi település részesült 2017-ben a kormány szociális tüzelő támogatásában. A nyertesek közt van például Békéssámson, …

Tovább olvasom »

Megvannak a ponthatárok

Meghatározták a 2018. februárban induló képzések keresztféléves ponthatárait, amelyek legegyszerűbben a felvi.hu nyitóoldaláról érhetők el. A felvételizők az E-felvételi felületén személyre szabottan is meg tudják nézni az általuk megjelölt szakok ponthatárait és az elért pontszámaikat (a Jelentkezések és ponthatárok menüpontban). Akik megadták a mobiltelefonszámukat, SMS-ben is értesítést kapnak eredményükről. A …

Tovább olvasom »

OFKSE: Következik a junior válogatott

Az  Orosházi FKSE-LINAMAR együttese ma Balatonboglárra látogat, ahol a magyar junior válogatott lesz Bakó Botond vezetőedző legénységének soron következő ellenfele. A bajnoki versenykiírás értelmében valamennyi NB I-es csapatnak kötelezően meg kell mérkőznie a junior nemzeti együttessel, ami kiváló gyakorlási lehetőséget nyújt mindkét fél számára. – Továbbra is kérdés, hogy milyen összeállításban …

Tovább olvasom »