Likefestoon / Aktuális / Az orosházi vak fiatalember nem marad egyedül a bajban

Az orosházi vak fiatalember nem marad egyedül a bajban

A Szeretlek Dél-Békés oldalon egy nap alatt több mint kétszázezren olvasták el és hétezernél is többen osztották meg  az orosházi Hack János kérését. A vak fiatalember élete sohasem volt könnyű. Fogyatékosságából eredően, a jelenlegi problémája megoldásához segítségre van szüksége. Jánost orosházi otthonában látogattuk meg. Az ajtóban Tüttővel, a Labrador vakvezetővel együtt fogadtak. Tüttő állítólag finnül kislányt jelent.

–          Már a születésem sem ment simán. Koraszülött voltam, kétszer kellett újraéleszteni. Oxigénhiányos állapotba kerültem, aminek következménye látóideg sorvadás lett. Úgy kétéves lehettem, amikor állami gondozásba kerültem, s ott nevelkedtem, szülővárosomban, Budapesten. A szüleim hébe-hóba meglátogattak, volt, hogy 1-2 napra kivittek. Apám meghalt, anyám él, hogy hol, azt nem tudom – mesélte gyermekkorát a 40 éves férfi, aki volt felesége révén került Orosházára.

–          1995-ben nősültem meg. Mivel az intézeten kívül csak néhány barát kötött a fővároshoz, így örömmel költöztem Orosházára. A kislányunk, Dóra már itt született, most 16 éves. Albérletből albérletbe költöztünk, míg végül sikerült egy kis házat vennünk Orosháza-Rákóczitelepen. Szinte újjá kellett építeni, sokat dolgoztam rajta és voltak, akik segítettek is. Akkoriban még láttam valamennyit, olvastam és bicikliztem is.

János elmondta, 15 évvel ezelőtt néhány perc alatt veszítette el a maradék látását. Rákóczitelepen felült a buszra és mire a jármű a mezőgazdasági szakközépiskoláig ért, elhomályosult előtte minden.

Tüttő1–          Szóltam a feleségemnek, hogy jöjjön értem, hiszen ott álltam a buszmegállóban és nem láttam semmit. Orvostól orvosig mentünk. Eleinte még visszatért valami a látásomból. Körvonalakat láttam, de aztán az is megszűnt. Ma már csak az erős fényt érzékelem, semmi mást. Tudtam, hogy ez egyszer bekövetkezik, de mégis sokként éltem meg a vakságot. Át kellett gondolni az életem, újra kellett tanulnom mindent. Hogyan közlekedjek, tájékozódjak, akárcsak otthon is…

János életébe jelentős könnyebbséget hozott Bors, a németjuhász vakvezető kutya. Ő lett a férfi szeme. Bors éveken át volt János hű társa, ma már „nyugdíjas”, 14 éves. Mivel fennállt a veszélye, hogy az új vakvezető kutyával féltékenyek lesznek egymásra, ezért Bors egy befogadó családhoz került Mezőtúrra, ahol János szinte minden hónapban meglátogatja.

–          Tavaly nyáron nyugdíjazták Borsot. Akkor átmenetileg kutya nélkül maradtam. Erre az időszakra esett a válásom is. Tizenhat év együttélés után fejeződött be a kapcsolatunk, s én megpróbáltam a semmiből új életet teremteni magamnak. Eleinte az albérlők házában laktam egy emeleti szobában, 17 négyzetméteren. Ide jött az új kutyán, Tüttő is. A helyzetünkön változtatni kellett, ezért megoldást kerestem. Így bukkantam erre a kis házra. Ám a bankok nem adtak kölcsönt, mert alacsony volt az ingatlan fedezeti értéke. Egy budapesti alapítvány azonban a segítségemre sietett. Megvették a házat, én közel 9000 forint albérleti díjat fizetek havonta és lakás-előtakarékossági  számlán gyűjtöm a pénzt. Ha az letelik, az alapítvány átíratja a házat a nevemre. Egyébként februárban költöztünk be Tüttővel.

Hack János1János körbevezetett a házban. A kis parasztház nyitott tornácát befóliázták. Látszik, a gazda már készül a télre. A tornácról a konyhába nyílik az ajtó. A mosogató már bent áll a helyén, a csapból víz is folyik, igaz, egyelőre még csak hideg. A házban, amikor a férfi beköltözött, csak az áram és a gáz volt bevezetve, a vizet a ház előtti közkifolyóból hordta be János. Azóta személyi kölcsönből bevezettette a vizet. A földmunkákat saját kezűleg végezte. A konyhából az utca felé a szoba nyílik, jobbra pedig a fürdőszoba helye. A férfi a WC-t megcsináltatta, a villanybojler csatlakoztatásához a konnektor is elkészült. Egy kézmosó és egy zuhanykabin férne el a csöppnyi helyiségben. Két ajtót is be kellene építeni, azok már a tornácon várakoznak a dolgos kezekre. A tetőn a cserepeket is meg kellene igazítani, ahhoz a munkához is látó szemekre van szükség. Nyáron, a nagy esőzések idején beázott a ház. János a biztosítótól kapott kártérítést, de felhasználni már nem tudta. Körülbelül egy hónapja rokkantsági felülvizsgálatra kellett mennie Békéscsabára, holott az állapota, a vakság, végleges. Ezt akkor ismét megállapították. Ám  amíg odavolt, betörtek az otthonába. A tettesek mindent felforgattak. Elvitték a kártérítésre kapott pénzt és a laptopot is, ami speciális, vakok számára kidolgozott programmal működött. Most egy kölcsön laptopja van a férfinak. Ez volt az utolsó csepp, ami arra ösztönözte, forduljon a nyilvánossághoz.

Tüttő–          Szeretném leszögezni, hogy nem koldulok. Viszonylag mindent beszereztem, amit tudtam. Berendeztem az otthonomat. A mosógéptől az ágyig szinte mindent a Vaterán vettem meg, így olcsón jutottam a berendezési tárgyakhoz. De innen már egyedül nem megy. De a fürdőszoba kialakítását, illetve a tető megjavítását nem tudom megoldani sehogy.  Így vakon nem igazán jó melegíteni a vizet a gáztűzhelyen, s odavinni például a mosogatóhoz. Már sokszor megégettem magam.

Amióta a kérése a facebookon megjelent, sokan felhívták az ország számos, különböző pontjáról. Voltak, akik kisebb összegű pénzt ajánlottak fel számára, mások építőanyagot – de egyelőre még kétséges a szállítás. János minden felajánlásért hálás. Mint mondta, meghatja, hogy ilyen sok jó ember akad, aki valamilyen módon segíteni szeretne rajta.

Fotók: Kovács Erika

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol

VAN, AMI NEM FÉR BELE. Feljelentés az internetes oldalunkat feltörők ellen (KATT IDE!)    

2 hozzászólás

  1. Molnár Éva

    Sokan és többet segíthetnénk, ha nyilvánossá tennék Hack János számlaszámát, akár itt, akár egy fb-os nyilvános posztban, de mindenképp úgy, hogy sokan láthassák. A pénzből befejeztethetné a munkálatokat.

    Üdv! M. Éva

    • Kovacs Erika

      Kedves Éva! Köszönjük hozzászólását. A Szeretlek-Dél-Békés facebook oldalon tegnap közzétettük Hack János számlaszámát, s most megtesszük itt is: 11773353-00960777. Üdvözlettel: likefestoon.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.