Likefestoon / Aktuális / Aktualitásokról tárgyalt a kovácsházi képviselő-testület

Aktualitásokról tárgyalt a kovácsházi képviselő-testület

Összesen 12 napirendi pontról döntöttek a képviselők február 24-én, Mezőkovácsházán. Olyan, a várost érintő kérdések kerültek előtérbe, mint a közfoglalkoztatás, a szociális rendelet elfogadása, a fürdőnyitás körülményei, kitüntetési rendelet módosítása vagy éppen az idei költségvetési rendelet újratárgyalása.

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentős mértékben átalakul. A jövőben a helyi önkormányzatok felelőssége növekszik a helyi közösség szociális biztonságának erősítésében, a szociális segélyek biztosításában, így az önkormányzat megalkotta az erre vonatkozó rendeletét, amelyet a képviselő-testület elfogadott. A közfoglalkoztatás kapcsán az idei évre vonatkozó programot támogatták, illetve a megállapodás megkötését is, amiben az önkormányzat a Vízmű Kft.-t bízta meg a program lebonyolításával.

Elfogadták a 2015. évi költségvetési rendeletet, illetve módosításra került a 2014. évi. A Kalocsa Róza Nonprofit Kft. ügyvezetői javadalmazását érintő kezdeményezés is helyet kapott, ahogyan a Szervezeti és Működési Szabályzat átdolgozására vonatkozó kérelem is. A városi fürdő üzemeléséről szóló előkészítési javaslat is zöld utat kapott, így a tervek szerint május elsejétől próbaüzemben működhet.

Az elmúlt időszakban a közigazgatásban bekövetkezett változások, átszervezések miatt szükségessé vált a képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról szóló önkormányzati rendeletmódosítás, amely főként a jogosultság feltételrendszerére vonatkozik.

A személyi változások következtében a Hunyadi János Közoktatási Intézmény és a Csanád Vezér Általános Iskola intézményi tanácsába új tagok delegálása vált indokolttá. Szénási István és Zábrák Istvánné mellett döntött a testület a helyi közösség érdekképviseletének ellátására.

Az önkormányzat a Startmunka-program keretén belül a művelhető földterületek bővítését célozta meg, amelyhez már korábban megtalálta a legmegfelelőbb területet, a jelenleg használatban lévő telek közvetlen szomszédságában. A haszonbérlet részleteit nemrégiben tárgyalták a tulajdonossal, mely eredményeképpen létrejöhet a földterület-bővítés, a testület pedig jóváhagyta az erre vonatkozó szerződés tervezetét.

Az orosházi Küzdő és Szabadidősport Egyesület kérelme is szerepelt a testület napirendi pontjai között. A szervezet június 30-ig karate edzéseket tart az általános iskola tornatermében, és kezdeményezésében a terembérleti díj elengedését kérte a városvezetéstől. A terembérleti díj problémáját a civil szervezetek számára kiírt működési célú pályázat segítségével oldja meg közösen a kérelmező egyesület és az önkormányzat.

Erre a felvetésre közösen keresik majd a megoldást, azt, hogy ez a gyakorlatban hogyan valósul meg, egyelőre nem tudni, de a testület támogatja az egyesület kérelmét. Annál is inkább, hiszen a felszabadult költségeket az egyesület a mezőkovácsházi fiatalok versenyeztetésére és utaztatására fordítaná.

Kálmán-Pócsik Judit

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol

VAN, AMI NEM FÉR BELE. Feljelentés az internetes oldalunkat feltörők ellen (KATT IDE!)    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.