Advent, magyar kórusokkal

dec 10, 13 Advent, magyar kórusokkal

Szombaton este az arad-belvárosi római katolikus templomban Arad megye három magyar énekkara dalolt az adventi kórustalálkozó-hangversenyen a padsorokat megtöltő közönségnek.

Majdnem valamennyi, jelenleg működő magyar dalárda, csak a legújabban alakult nagyiratosi hiányzott. Az adventi hangversenyt az aradi Kölcsey Egyesület szervezte, titkára, a műsort levezető Fekete Károly bevezetőjében kiemelte: hagyományos már ez a hangverseny a keresztény magyar kultúrát ápoló egyesület számára, amelynek első rendezvénye a januári magyar kultúra napjához kötődik, az utolsó pedig az adventi hangverseny. „A mai este lehetőséget nyújt arra, hogy elmélyedjünk a várakozás misztériumában”, mondta, majd Matekovits Mihályt szólította a mikrofonhoz, aki a Kölcsey Egyesület kiadásában most megjelent Kórusaink I. c. kötetet ismertette. „A szó elszáll, a betű megmarad – ez a dalra is érvényes, ha leírják, mások is el tudják énekelni”, mondta bevezetőként a kötet egyik, Guttmann Mihály karmesterről, a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnökéről, a köztiszteletnek örvendő „Misi bácsiról” (1926–2013), szóló tanulmányának szerzője. A méltató szerint érdemes leírni a magyar kórusok történetét, akár hézagosan is, hisz ez a könyv kordokumentumnak számít.

Matekovits Mihály sorra szólt a könyvben szereplő (és az est folyamán fel is lépett) énekkarokról. Az arad-belvárosi minorita templom kórusának kilencven év alatt mindössze három karnagya volt, hallottuk. A Vox Juventutis gyermekkórus tízéves (1991–2001) történetéről (a kötetben Horváth Tünde tanár, alapító karnagy ír róla) a méltató elmondta: olyan személyiségek indultak el művészi pályájukon a gyermekkarból, mint Duffner Melinda, a kolozsvári Filharmónia szólóénekese, Éder Enikő színművész, aki énekesnek is kiváló, Patkó Csilla és mások. A hatkötetes emlékkönyv megörökíti nemcsak az itthoni és külföldi fellépéseket, de a neves személyiségek által írt, egyöntetű elismerést tükröző bejegyzéseket is. Beszélt a méltató a 112 éves baptista kórusról, amely „mindenütt ott van, ahol magyar hangra van szükség”, a kisiratosi Szalbek vegyeskarról – amelyet egy olyan történelemtanár vezényel, aki „szíve mélyén karnagy” (ő írta meg a könyvbe a kórus történetét is) –, amely idén novemberben nemzetközi kórustalálkozót szervezett. Végül Matekovits Mihály felolvasta Tóth-Guttmann Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnökének üzenetét, amelyben köszönetet mond többek között azért, hogy e rendezvény is hozzájárul édesapja Éneklő Erdély kezdeményezésének életben tartásához.

Az est folyamán fellépett a kisiratosi Szalbek kórus – karvezető Almási Gábor, szólót énekelt Németh Anikó –, a minorita templom énekkara Tankó László karnagy vezényletével, végül a baptista kórus Szűcs Ernő, Kiss László és Szűcs János karmesterek irányításával. Közben Duffner Melinda csodálatos énekszámai és dr. Garai Zsolt orgonaművész játéka örvendeztette meg a hallgatóságot. A kórushangverseny közben került sor a P. Karácsonyi István mártír minorita atyának, a templom egykori karnagyának az In memoriam 1956 Egyesület által állított emléktáblája megkoszorúzására a Kölcsey Egyesület, az In memoriam 1956 és az egyházközség képviselői részéről.

A szép és felemelő, igazi adventi hangulatot árasztó est – köszönet érte a kezdeményezőknek és szervezőknek – a Dicsőség mennyben az istennek! kezdetű dal és a Himnusz közös eléneklésével zárult.

Kép és szöveg: nyugatijelen.com

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>