ADATOK PUSZTAOTTLAKA KORAI TÖRTÉNTÉHEZ

Szerző by Admin in Aktuális, Hírek | Nincs hozzászólás

A település a tájban

A kisközség a Körös–Tisza–Maros-köze egységen belül, az Ős-Maros hordalékkúpján kialakuló Békés-Csanádi Löszhát, ezen belül a Békés (Aradi)-hát területére esik. Az északi szélesség 46,55°, a keleti hosszúság 20, 98°-án fekszik.  A történelmi Magyarország mértani középpontjának számító Szarvas város közelében terül el. Újabb keletű táji besorolásként Féja Géza 1937-ben megjelent könyve alapján a Viharsarok része. A régészeti és történeti irodalomban használt (Békési) Mezőség nevű kistáj alkotó eleme. Területe 1888 hektár (3280 kh), népsűrűsége 2010-ben 19,45 fő/km². A Békés megye déli részén fekvő falu kelet–nyugati  irányban elnyúló, szokatlanul keskeny határú település. Észak–északnyugaton Csabaszabadival és Újkígyóssal, keleten és délen Medgyesegyházával, nyugaton Medgyesbodzással határos. A település közigazgatási területének tengerszint feletti magassága, felszíni formáinak sokszínűsége (halmok, egykori folyómedrek) miatt, igen változatos, a polgármesteri hivatalnál 85 méter (az Adriai-tenger szintje feletti magasság). A településen vasútvonal nem halad keresztül, az 1950-es évek közepére végre megépülő „kövesúttal” kapcsolódik a Csabaszabadi (Békéscsaba)–Medgyesbodzás (Medgyesegyháza) közötti 4434. jelű közúthoz.

Mivel a település hordalékkúpon helyezkedik el, a talaj kavicsszintjében jelentős, olykor 8–10 méter vastag kavicsréteg található. A hajdani ősfolyó medrét jelző kavicslerakódások fokozatosan homokos üledékbe mennek át, a község területének homokkészlete igen jelentős. Az itt található talajok döntően lúgosak és meszesek, jó víztartó és vízvezető képességűek, valamint közepes értékű, 4–5 %-os humusztartalmúak, 30–70 cm-es vastagsággal. A talajvíz mélysége keletről nyugat felé haladva csökken, 5–2 méter között mozog. A talajviszonyok alapján a község területének döntő többsége mezőgazdasági művelésre kiválóan alkalmas, földjei átlagosan 20–30 aranykorona értékűek, mely a megyében jónak mondható.

            A napsütéses órák száma meghaladja az évi 2000-et, mely nagyon kedvez a sok napsütést igénylő agrikultúráknak (dinnye, gabonafélék, dohány, kukorica, tök, stb.). A hőmérséklet sokévi átlaga 10,3 °C, a csapadéké 520–600 mm, a kiadós eső ritkának mondható.

A község nevének eredete és a település részei

A község nevének előtagja, a ’Puszta’ nem igényel különösebb magyarázatot, utótagja 1438-ban fordul először elő az akkori Zaránd megyei Ottlaka, ma Grăniceri neveként. (A mai román elnevezés jelentése: „határőrök”.) Az előtagként szereplő ’Oth’ személynévként fordul elő már 1277-ben, melynek tulajdonképpeni alapja az Otto, Ottó német személynév, tehát „Ott, Ottó udvarházáról, lakáról” beszélhetünk. A jelenlegi Pusztaottlaka közigazgatási területét nevezték a XVIII. században Megyesnek, Nagymegyesnek, később Kisottlakának, Kismedgyespusztának, Meggyespusztának, Medgyes-Ottlakapusztának, Bodzás-Ottlakának, Ottlaka-pusztának, stb.

A község jelentősebb határészei:

Eperjes: A település északkeleti része, jelenlegi neve Eperjesi tanyák, de korábban az Elekhez tartozó részét nevezték Elek-Eperjesnek, míg a Kígyós felé eső részét Gyula-Eperjesnek. Középkori történetét lásd lejjebb.

Tökfalu: A jelenlegi település lakott része, mely az 1863. évi katonai térképen „Bodzás új falu (Tök falu)” néven már szerepel. A visszaemlékezések szerint az itt nagy mennyiségben termesztett tökfélékről kapta a nevét.

Bagófalu: A település legfiatalabb, döntően románok által lakott, 1928-tól központi része. A név eredetének háromféle magyarázata gyűjthető a falu lakosai között. Az egyik – valószínűbb variáns – alapján a környék jellegzetes terménye, a dohány után kapta a nevét, melyet itt is nagy mennyiségben termesztettek. A másik magyarázat alapján az itt élő férfiak rágcsálták a bagót, azaz a pipa aljában megmaradt, el nem égett dohányt. A harmadik elképzelés szerint, a településrész neve onnan ered, hogy az itt lakó szegény mezőgazdasági munkások még annyi pénzt sem kerestek, hogy bagót vehettek volna rajta. A keresetük bagót sem ért.

Korozsma: A Kétegyháza–Bánkút felőli, Bagófalu felé terjedő keleti határrész  elnevezése. A korozsma a magyar népies nyelvben a keresztszülőktől a megkeresztelt kisgyereknek adott ajándék, általában valamilyen ruhaféle.   Elmondások szerint ez a szó a helyileg használatos román ’krozsma, kruzsma’ (ajándék) szóból ered, s azért nevezik így, mert ez a terület a Wenckheim grófok birtoka volt, s ők ajándékozták el.

Csicsós-dűlő: Az 1893. évi katonai térképen ’Csecsör’ néven is előforduló határrész, mely Tökfaluból húzódik Bagófalu felé, s enyhén lehajlik Ruszka irányába a bekötőút felé. Az elmondások szerint a dűlőút mindkét oldalán régen jelentős mennyiségben vadon termő csicsókáról kapta a nevét, melyet az iskolába járó gyerekek előszeretettel rágcsáltak. (Manapság egyébként fontos gyógynövény.)

Ruszka: Ez határrész a falu elején, a Hajdúér–Görbedi-csatornát elhagyva a bekötő út bal oldalán terül el. A hagyomány szerint a Bagófalut alapító Rusz (Rusu) család több tagjának volt itt földje, tanyája, s a dűlő róluk kapta a nevét.

Cigányhomok-dűlő: A község déli, Medgyesegyházával párhuzamosan futó határrészének elnevezése, mely az itt húzódó magasabb humusztartalmú, ezért sötétebb színű homoktalajról, a nép nyelvén „fekete vagy cigány homok”-ról kapta a nevét. A lakosok körében ismert volt a Cigányvöröshomok-dűlő elnevezés is.

Pusztaottlaka területe a régmúltban

A falu területén régészeti ásatás nem volt, viszont a környező településeken igen gazdag leletanyag került elő. Alaposabb kutatás után nyilván nem lenne ez máshogy településünkön sem, hiszen Pusztaottlaka határának halmai, az egykori folyómedrek melletti hátságok sok lelőhelyet rejthetnek. Mindenesetre a középkortól kezdve több olyan adattal is rendelkezünk, melyek alapján egykori templomos helyeket feltételezhetünk a határban. A mai falutól és a Likefest Parktól északkeletre elterülő Eperjesi-tanyák, a 18–19. századi térképeken Eperjespuszta, Gyula-Eperjes, Elek-Eperjes határrészek nevüket egy középkori faluról veszik. Eperjes neve az eper (földieper, szamóca) főnév régies eperj változatából képződött. A falu 1504-ben fordul először elő az oklevelekben. (Karácsonyi János szerint az 1418-ban előforduló Fazekasegyház és Rogan birtokok a település előzményei lehettek.) 1504-ben Méhes Mihály nevű bíráját említik. 1510–1566 között a gyulai uradalom tartozéka, s a számadásokból igen részletes képet rajzolható a falu életéről. Most csak annyit jegyzünk meg, hogy 1559-ben Borbás Gáspár bírósága idején 41, 1563-ban 52 jobbágy- és zsellércsalád élt itt. 1520-ból papját is ismerjük, Kamarási Fodor András személyében. A törökök 1567-ben 36, 1579-ben 57 adózó családfőt írtak össze a faluban, mely szultáni hász-birtok volt. A 15 éves háború folyamán, 1596-ban néptelenedett el.