Likefestoon / Aktuális / A Végegyházi Eset Után A Településvezetők Elhatárolódnak A Jobbikos Tisztségviselőktől

A Végegyházi Eset Után A Településvezetők Elhatárolódnak A Jobbikos Tisztségviselőktől

Lökdösődéssel és fenyegetőzéssel zárult a jobbikos polgármester és a képviselő-testület közötti vita a Békés megyei Végegyházán – hangzott el az Echo TV hírműsorában tegnap este. A TV2 forgatócsoportja mellett az Echo TV híradós stábja is megkérdezett több helyi embert az ügyben.

Az egyik végegyházi képviselő felesége azt mondta, nagyon féltek, amikor a tömeg a házuk elé ért. Egy másik képviselő felesége pedig két unokájával volt otthon, amikor a házuk előtt kiabálni kezdett a tömeg. Mikor kiment és kérte a polgármestert, hogy hagyják abba, trágár stílusban visszazavarták.

– A jobbikos polgármester arra játszik, hogy félelmet keltsen bennünk, és lemondjunk – mondta egy független képviselő. Vajda Norbert polgármester korábbi rágalmai miatt, miszerint ő és képviselőtársai korruptak, pedig feljelentést tett. A település alpolgármestere egyedül volt otthon, amikor a tömeg nála is kiabálni kezdett.

-Erődemonstráció, ez egy katasztrófa volt, főleg úgy, hogy a polgármesterünk vezetésével történt mindez, akinek nem ez lenne a dolga, hanem végezni a feladatát és nem uszítani, meg viszályt szítani – mondta Paulik Katalin alpolgármester.

A végegyházi eset kapcsán megjelent hírekről a térség országgyűlési képviselőjének véleményét kérdeztük. Simonka György válasza szerint fenntartja az üggyel kapcsolatos nyilatkozatát, amelyet rövid idő leforgása alatt a térség 16 településvezetője támogatott aláírásával. A nyilatkozatot az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

Dél-Békés országgyűlési képviselőjeként rendkívül aggasztónak ítélem a Végegyházán 2018.01.04.-én történt eseményeket.

Megdöbbentő és elfogadhatatlan, ami Végegyházán történt. A JOBBIK polgármestere és párttársai agresszív és félelemkeltő megnyilvánulása és eljárása egy demokráciában megengedhetetlen. Az emberek akaratából képviselőnek választott közszereplőkre ily módon nyomást gyakorolni törvénytelen és minden jóérzésű ember számára sértő.

A magam részéről mindennemű erőszakot elutasítok!

A szükséges jogi lépéseket megtettük, elhatárolódunk az ügyben főszerepet játszó Vajda Norberttől, Végegyháza JOBBIK-os polgármesterétől, dr. Szabó Ervintől, a JOBBIK országgyűlési képviselőjelöltjétől és László Attilától, a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetőjétől.

Az a politikai szervezet, amelyik nőkkel és képviselők családtagjaival szemben félelemkeltő, uszító magatartást tanúsít, méltatlan bármilyen tisztség betöltésére.

Forrása: OrosCafé

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Életlen késsel még almát sem lehet pucolni!

A mai napon érdekes írás érkezett szerkesztőségünkhöz, melyet a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás tegnapi napon megtartott, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.