Likefestoon / Aktuális / A dobogóért harcolnak a végegyházi focisták

A dobogóért harcolnak a végegyházi focisták

Jelenleg negyedik helyen áll a Végegyháza a Megye III. osztály B csoportjában, az idény végére a bronzérem megszerzése a cél. A csapat edzésekkel és felkészülési mérkőzésekkel készül a tavaszi folytatásra.

Ahogy arról már korábbi cikkünkben beszámoltunk, több éves kihagyás után, 2008 óta először tudott elindulni a bajnokságban a dél-békési gárda. Az őszi szezon zárása után már negyedik helyen áll a csapat, ezt a teljesítményt a megye legjobban fejlődő labdarúgó szakosztálya díjjal is elismerte a szövetség. A csapathoz a korábbi 25-szörös válogatott, végegyházi születésű Mracskó Mihály is csatlakozott játékosként.

A téli szünetben már megkezdte a felkészülést az együttes. Heti két edzéssel, hétvégenként felkészülési mérkőzéssel próbálnak formában maradni. Legutóbb a Megye II-ben szereplő Mezőberényhez látogatott Szabó József csapata, ahol szoros mérkőzésen ugyan, de 4-3-ra kikaptak. További négy ilyen meccs vár rájuk, a Megye III A-ban futballozó Magyarbánhegyes és a gyulai Grosics Akadémia ifi csapatával szemben, illetve a Megye II-es Battonya ellen kétszer is pályára lépnek a tavaszi nyitány előtt.

– A csapat együtt maradt, távozó nem volt. A támadószekció erősítése érdekében Pintér Patrik érkezett Mezőhegyesről – számolt be Szabó József játékos-edző.

A következő szezonban már a Megye III A-ban szeretne játszani a csapat, de ott már kötelező ifi csapatot is indítani.

– Nem biztos, hogy utánpótlás keretünk a 2015/2016-os pontvadászatra összeáll, mivel a felnőtteknél több 17-18 éves játékosunk is rúgja a bőrt, így az ifjúsági keretben nem állnak rendelkezésre. Reális cél, hogy jövőre még előrébb végezzünk a B ligában, a feljutásról csak az azt követő idényben eshet szó – zárta gondolatait Szabó József.

A bajnokság március 15-én folytatódik, a végegyháziak Kötegyánt fogadják.

Juhász Ádám

Fotó: Szabó József

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Életlen késsel még almát sem lehet pucolni!

A mai napon érdekes írás érkezett szerkesztőségünkhöz, melyet a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás tegnapi napon megtartott, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.