A célkitűzésekről tanácskozott a társulási tanács

márc 13, 15 A célkitűzésekről tanácskozott a társulási tanács

Március 12-én tartotta soros ülését a kistérségi társulás székhelyén, Mezőkovácsházán, ahol nemcsak a településeket érintő kérdésekről döntöttek, hanem több fejlesztéssel kapcsolatos előadást is hallhattak a résztvevők.

Az új pályázati ciklus kapujában a forrásallokáció és az irányító hatóságok átszervezésével számos kérdésre kell választ kapnunk. Az önkormányzatok, és vállalkozások számára a kistérségen belül rendszeres a tájékoztatás a témában, hiszen a cél és az érdek közös, minél nagyobb összegű támogatást „hozni” a térség településeire. A társulási találkozóra több szakember érkezett, hogy útmutatóval szolgáljanak a településvezetők számára.

Szó volt a határ menti projektlehetőségekről, melyekről Horváth Krisztián, az ETT (Európai Területi Társulás) képviselője beszélt. Kimondottan önkormányzatok csatlakozhatnak a szervezethez, amely gazdasági és turizmusfejlesztési forrásokat biztosít a határ mentiség tükrében. Galló Ferenc, a Projektfelügyeleti Kft. munkatársa pedig a várható pályázati kiírások ütemezéséről adott tájékoztatást.

A tanácskozás egyik sarkalatos pontja volt az a kísérleti program, amelyhez nemrég csatlakozhattak a dél-békési települések. „Kitörési pont a háztáji gazdaságok irányába” elnevezésű benyújtott projekt jelenleg elbírálás alatt van.

02Ruck Márton, a Békés Megyei Önkormányzat Területfejlesztési Bizottságának elnöke válaszolt a programmal kapcsolatos kérdésekre. Ősz óta folyamatos egyeztetések előzték meg a kezdeményezést. Simonka György országgyűlési képviselő szerint jelen esetben előnyt élvez az a település, ahol megvalósul az önellátás, hiszen referenciát jelent a programban való részvétel. Hangsúlyozta, elsődleges cél, az önfenntartóvá válás hosszútávon, és ez a lehetőség most minden olyan település előtt nyitva áll, aki csatlakozott a háztáji gazdaságok kialakításának kezdeményezéséhez.

A már folyamatban lévő „Kulcs egy jobb élethez” című projekt aktualitásáról Krisztován Anna, a projekt munkatársa adott tájékoztatást. Egyben kérte a településvezetők segítségét és együttműködését annak érdekében, hogy a kistérségi projekt keretein belül minél gördülékenyebben folyhasson a munka. Varga Gusztáv társulási elnök újabb források bevonását kezdeményezi majd a program folytatásához a tanács egyhangú döntése alapján.

Kálmán-Pócsik Judit

Fotók: Kálmán-Pócsik Judit

 

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>