Likefestoon / Aktuális / 72 fellépő „mutatta meg” Mezőkovácsházán

72 fellépő „mutatta meg” Mezőkovácsházán

A Dél-Békési Kistérség Közkincs Kerekasztala és a Kalocsa Róza Közhasznú Nonprofit KFT. koordinálásával szombaton délután a Mutasd Magad Dél-Békés rendezvénysorozat harmadik elődöntőjére került sor Mezőkovácsházán a művelődési házban.

Az amatőr művészeti előadók, produkciók bemutatkozására és megmérettetésére lehetőséget kínáló eseményen Varga Gusztáv polgármester – aki maga is a kezdetektől támogatója a rendezvénynek – mondott ünnepi köszöntőt, melyben örömét fejezte ki, hogy Mezőkovácsháza városa immár negyedik alkalommal biztosít helyszínt a kistérségi kulturális seregszemlének. A mezőkovácsházi elődöntőn (szemezgetőn) 36 produkcióban 72 fellépő mutatkozott be. A helyiek mellett Végegyházáról, Nagybánhegyesről, Medgyesegyházáról, Csanádapácáról és Ambrózfalváról is érkeztek résztvevők.

2A háromtagú szakmai zsűri 9 arany, 9 ezüst, 12 bronz minősítést ítélt oda. Végül – a zsűri döntése alapján – az arany minősítésben részesülők és rendhagyó módon 2 ezüst minősítést kapott kiemelkedő produkció jutott tovább a május 9-i Százszorszép gálára.

A fellépők és felkészítőik az elismeréseken túl egy-egy ingyenes fürdőbelépőt kaptak a mezőkovácsházi ,,Borostyán” strandfürdőbe, valamint a szervezők a szünetben minden jelenlevőt frissítővel és pogácsával láttak vendégül –  tudtuk meg a művelődési központ munkatársaitól, a rendezvény házigazdáitól.

Arany minősítést kaptak:

Gál Noémi (Végegyháza) – altfurulya (felkészítője: Fehér Gábor, zongorán kísérte: Kmetykó László)

Varga Natália (Mezőkovácsháza) – Patai Anna-Sosem volt című ének

Rakonczai Kata Bíborka (Csanádapáca) – Nyitrai lakodalmas csúfolód népdal

Hlobocsányi Patrik (Mezőkovácsháza) – Székely némese

Gajdos Istvánné (Mezőkovácsháza) – magyar nóták, csárdások

Annus Luca (Csanádapáca) – mazsorett

Agócs Eszter (Mezőkovácsháza) – Zongora (felkészítője: Kmetykó László)

Kmetykó Márta (Mezőkovácsháza) – zongora (felkészítője: Kmetykó László)

Vadvirág Népdalkör (Mezőkovácsháza) – Békés megyei népdalcsokor

Ezüst minősítést kaptak, egyben meghívást a gálára: Dohányosné Gulyás Zsuzsanna (Nagybánhegyes) Ábrányi Emil: Él a magyar című versének előadásáért, valamint Abai Éva és Abai Zsolt (Medgyesegyháza) kalocsai néptánc bemutatójáért.

Kálmán-Pócsik Judit

Fotók: Mezőkovácsházi Művelődési Központ munkatársai

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol

VAN, AMI NEM FÉR BELE. Feljelentés az internetes oldalunkat feltörők ellen (KATT IDE!)    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.