Likefestoon / Aktuális / 40 Aranykoronás Ünnep Pusztaföldváron

40 Aranykoronás Ünnep Pusztaföldváron

Október 9-10-én színes programkavalkáddal várják az érdeklődőket. Lesz táncos bemutató, koncert, futóverseny és főzőverseny is.

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a 40 Aranykoronás Ünnepet. A kétnapos rendezvény a település határában fellelhető kiváló minőségű termőföldről kapta nevét, ennek jegyében zajlanak a programok.

Az ünnep első napján, pénteken Erdős Hanna olimpiai és világbajnok mestercukrász kiállításának megnyitójával indul útjára a rendezvény. Ezt követi egy zenés komédia „Egy csók és más semmi” címmel. A program koncertekkel folytatódik, fellép az Örökség zenekar, majd a kisperegi Nagy Zsolt szórakoztatja a publikumot.

Másnap 8 órakor kezdődnek a programok. A ”falufutást” ünnepi hálaadó istentisztelet követi a Szabadság téri rendezvénytéren, igét hirdet Lászlőné Házi Magdolna evangélikus lelkész. Az ünnepélyes megnyitó 9 óra 30 perckor lesz, amely után bemutatók széles sorából válogathatnak az érdeklődők. Lesz karatebemutató, gyermekelőadás, fellép a Csanádapácai Dohánylevél népdalkör. Operett-musical gálával készülnek Benkóczi Zoltán és művésztársai, fellép még többek közt a Folkográfia és a Sirokkó együttes is. A programkavalkád nem ér véget a 18 órai eredményhirdetéssel. Rögtön ezt követően a Jump Rock Band együttes zenél, majd Farkas Katalin hozza el a mulatós zenék legjavát. Az énekesnő két műsorszáma között hastánc-bemutatót tekinthet meg a nagyérdemű.

A programok Pusztaföldváron a Bartók Béla Művelődési Házban, a sportpályán és a Szabadság téri rendezvénytéren lesznek. A fent említett műsorokat színesíteni majd főzőverseny, gazdák-gazdasszonyok verseny is, lesz kézműves foglalkozás és veterán motorok bemutatója.

A rendezvény plakátja ide kattintva érhető el.

B.T.

Fotó: pusztafoldvar.hu

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol

VAN, AMI NEM FÉR BELE. Feljelentés az internetes oldalunkat feltörők ellen (KATT IDE!)    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.