2019. január 11. péntek
Likefestoon / Aktuális / 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma

3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma

Idén térségünkben is várható bölcsődei fejlesztés, Medgyesegyházán, Kunágotán és Magyarbánhegyesen is mini bölcsődét alakítanak ki. A bölcsődei férőhelyek számának növelésével a kormány célja, hogy a fiatalok bátran merjenek családot alapítani, hiszen a bölcsődékben biztonságban tudhatják a gyerekeiket, amíg dolgoznak.

Még az idén 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára. A bölcsődék napja alkalmából a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen Novák Katalin azt hangoztatta, annyi bölcsődét, illetve bölcsődei férőhelyet kell kialakítani, amennyire szükség van, és ott kell ezeket az intézményeket létrehozni, ahol igénylik, akkor is, ha ez nagy kihívást jelent – írja az MTI.

Az államtitkár komoly eredménynek nevezte, hogy elérték, a korosztályhoz tartozó gyermekekre – arányosan – még soha nem jutott annyi férőhely, mint most. Magyarországon jelenleg 48 ezer bölcsődei férőhely van.

Közölte, a kormány üzenete az, hogy a fiatalok bátran vágjanak bele a családalapításba, bátran vállaljanak gyereket, hiszen a bölcsődékben is biztonságban tudhatják a gyerekeiket, ha például a munkájuk miatt ilyen intézményi ellátásra van szükségük.

Novák Katalin szerint a bölcsődei ellátás lehetőségét meg kell adni a legkülönbözőbb élethelyzetben lévő családoknak, köztük például kiemelten a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek.

A kormány támogatása által térségünkben, Lőkösházán tavaly már megnyithatta kapuit a bölcsőde, míg Kunágotán, Magyarbánhegyesen és Medgyesegyházán idén valósul meg a beruházás, de a tervek szerint további településeken is várható hasonló fejlesztés.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.