2019. január 23. szerda
Likefestoon / Aktuális / Ünnepi állománygyűlés – Dél-békési elismertek

Ünnepi állománygyűlés – Dél-békési elismertek

Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje előtt tisztelegve ünnepi állománygyűlést tartott a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május harmadikán a Szeghalmi Művelődési Központban. A rendezvényen a katasztrófavédelem több munkatársát is elismerésben részesítették.

A Himnusz hangjait követően – melyet a Katasztrófavédelem Központi Zenekara játszott – a résztvevők a Tűzoltó köszöntő című verset hallgathatták meg Baraksó Szabolcs előadásában. Ezután Szűcs Csaba tűzoltó alezredes beszédében megemlékezett a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián életéről és hőstetteiről. A hivatalvezető hangsúlyozta, hogy a Szent Flórián életútját kísérő emberi tulajdonságok, az állhatatosság, a bátorság, a becsület és az önfeláldozás a tűzoltó hivatás lényegét testesítik meg. A hivatalvezető beszéde második felében a fennállásának 130 éves évfordulóját idén ünneplő Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság megalakulásáról adott történeti áttekintést.

A beszédet követően Vinczéné Varga Ágnes tűzoltó alezredes, humán szolgálatvezető ünnepi személyi állományparancsokat és határozatokat ismertetett, mely során a központi ünnepségen elismerésben részesült munkatársak nevei hangzottak el. Ezután Kiss András tűzoltó ezredes, megbízott megyei igazgató átadta a Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója által a Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság megalakulásának 130 éves évfordulója alkalmából adományozott emléklapját, melyet Túri János tűzoltó alezredes, tűzoltóparancsnok vett át.

Az ezredes ezután a katasztrófavédelem állományában  végzett kimagasló és áldozatos munkája elismeréseként az Év tűzoltója címet adományozta a tűzoltósági kategóriában Kós Tibor tűzoltó zászlósnak, a Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokának, szakmai kategóriában Szegedi Jenő tűzoltó alezredesnek, a Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelőjének, funkcionális kategóriában pedig Kovács Beáta tűzoltó századosnak, az igazgatóság költségvetési osztályán dolgozó kiemelt főelőadónak.

A megbízott megyei igazgató a Tűzoltóság Napja alkalmából, munkakörében hosszú időn át végzett, kiemelkedő teljesítménye elismeréseként ajándéktárgyat adományozott Kis Zoltán tűzoltó alezredesnek, az igazgatóság ellenőrzési szolgálata kiemelt főelőadójának, Czakó Ferenc tűzoltó hadnagynak, a Mezőkovácsházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnokának, Patkás István tűzoltó törzszászlósnak, a Gyulai Hivatásos Tűzoltó-parancsokság különleges szerkezelőjének, Csermák László tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának, Trabach János tűzoltó főtörzsőrmesternek, az Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság referensének, Vastag Ferenc tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Mezőkovácsházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának és Fodor Sándor tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Békéscsabai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjének.

Az Év tűzoltója címek és ajándéktárgyak mellett szolgálati jelek is átadásra kerültek, majd a települések polgármesterei és további szervezetek elismeréseit, valamint a Mainkó István orosházi ötvösmester által alapított Szent Flórián díjakat vehették át a megye tűzoltói.

A rendezvény keretén belül Liszi Melinda, a békéscsabai Jókai Színház színművésznek előadásait is meghallgathatták a résztvevők, aki a Piramis zenekar Ha volna két életem, majd Tompos Kátya Magányos csónak című dalát énekelte el.

Az ünnepi állománygyűlés a Szózat hangjaival zárult. Ezután Kiss András tűzoltó ezredes mondott pohárköszöntőt, melyben kiemelte a tűzoltói hivatás megbecsültségét és az együttműködés fontosságát, valamint köszönetet mondott Macsári Józsefnek, a rendezvénynek helyt adó Szeghalom város polgármesterének a színvonalas ünnepség lebonyolításában nyújtott közreműködésért.

Fotó: Mészáros Judit tűzoltó őrnagy

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.