2017. november 22. szerda
Likefestoon / Aktuális / Újabb területen remekeltek a kozmások

Újabb területen remekeltek a kozmások

Ezúttal a zsidó kultúrával ismerkedtek a mezőhegyesi nebulók, sőt, új tudásukat próbára is tették egy versenyen a napokban. Bár több kihívással kellett szembenézniük, mégis a TOP5-ben végeztek.

A mezőhegyesi Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Békés megyéből egyedüliként vett rész a Debrecenben megrendezendő „Wallenberg Nyomán” elnevezésű országos vetélkedő elődöntőjében. Az esemény nemcsak versenyzésre adott lehetőséget, hanem egy rendhagyó megemlékezésnek is, melyre a Kárpát-medence fiataljai gyűltek össze, Nagyváradról és Csíkszeredáról is érkeztek diákok.

Az ötödik helyen végző dél-békési Kűrosz csapat külön érdeme, hogy bár ma már nyoma sincs a környéken az egykor virágzó zsidó kultúrának, mégis vállalták a feladatot a tanulók. A diákokat felkészítő dr. Schmidt Gábor pedagógus beszámolója szerint Szikszai Marietta Eszter és Pintér Norbert a videó gyártás kihívást is elfogadta, mivel esélyük sem volt holokauszt túlélőt találni a környéken, így kreatív módon egy festőművésszel készítettek interjút a vetélkedőre, mely által számos új tudásnak váltak birtokosává.

A debreceni forduló végig a zsidó kultúra jegyében zajlott, a diákok a zsinagógába is ellátogathattak, míg gyomruk korgását kóser ebéddel „csillapíthatták”.

 

Fotók forrása: Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

Elfogás Battonyán

A battonyai közúti határátkelőhelyen november 21-én, 13 óra 45 perc körül ellenőriztek a rendőrök egy …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.