Likefestoon / Aktuális / Tavaszi szezonális ellenőrzés – Javuló eredmények

Tavaszi szezonális ellenőrzés – Javuló eredmények

Elkészült a 2018-as tavaszi szezonális ellenőrzés mérlege, mely szerint szinte minden területen javuló eredményeket tapasztaltak a szakemberek. Az ellenőrzés 2018. március 1-jétől április 2-ig tartott.

Az egy hónapos mustra során 4715 vizsgálatot végeztek, amelyből 88 figyelmeztetéssel, 154 bírsággal zárult, összesen mintegy 13,5 millió forint értékben. A több mint 20 ezer megvizsgált élelmiszer tételből 349-et, összesen mintegy 9,5 tonna terméket kellett kivonni a forgalomból.

A tavaszi szezonális ellenőrzést Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár rendelte el. Az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálta, míg magukat az ellenőrzéseket a járási hivatalok és a Nébih szakemberei végezték. A vizsgálatok az előállítás, a forgalmazás és a vendéglátás területére egyaránt kiterjedtek.

A tavaszi mustrán a szakemberek ellenőrizték az ünnepi időszakra való tekintettel, az olyan hagyományosan népszerű termékeket, mint a sonkák, a tojás, a különböző édességek vagy az alkoholos italok. Nem maradhatott el a szezonális zöldség- és gyümölcsfélék vizsgálata sem, újdonságként pedig a tojásfestékek kerültek górcső alá.

A szankciók között 18%-al kevesebb figyelmeztetés és 5%-al kevesebb bírság született a 2017-es évhez képest. Élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására 11 esetben volt szükség.

A termékellenőrzések alkalmával szintén kevesebb élelmiszert kellett kivonni a forgalomból a tavalyinál. A több mint 20 ezer élelmiszertétel 1,7%-a, összesen mintegy 9,5 tonna termék kapcsán kellett intézkedni. A hibaokok között első helyen továbbra is a fogyaszthatósági, illetve minőség megőrzési idő lejárta szerepelt, ami idén a tételek 1,2%-át érintette.

A Nébih laboratóriumában 38 tojás minta esetleges fipronil szennyezettségét, valamint 44 tojásfesték csomag (126 tojásfesték) színezék tartalmát is vizsgálták. A tojásminták egyikében sem volt kimutatható fipronil, illetve fipronil-szulfon szermaradék.

Ellenőrizték továbbá a bárány és nyúl szállítást, országosan 508 szállítmányt (57902 db szállított állat) vizsgáltak meg a hatósági állatorvosok.

Fotó: illusztráció

Szerzőnk: likefestoon

Nézze meg ezt is!

Életlen késsel még almát sem lehet pucolni!

A mai napon érdekes írás érkezett szerkesztőségünkhöz, melyet a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás tegnapi napon megtartott, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.