Támogatás a mangalicatanyésztőknek

aug 21, 13 Támogatás a mangalicatanyésztőknek

A Vidékfejlesztési Minisztérium 110 millió forinttal támogatja a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületét (MOE) – közölte Horváth István, sertésstratégiáért felelős miniszteri biztos szombaton a debreceni Farmer Expón tartott sajtótájékoztatóján. A Magyarországon tenyésztett három mangalicafajta génmegőrzésében komoly lehetőségek rejlenek: fajtánként 15-15 ezer, összesen 45 ezer koca tenyésztésére lehetne igénybe venni európai uniós támogatást, de jelenleg összesen csupán 10 ezer mangalica koca van az országban – tette hozzá az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke.

Horváth István szerint a támogatást termékfejlesztésre, minőségbiztosításra, a fajta megismertetésére, a genetikai háttér szélesítésére használhatják a gazdák.

Tóth Péter, a MOE elnöke elmondta, hogy Magyarországon jelenleg évente 60 ezer mangalicát vágnak le, de ennek csak harmadát a vágóhidakon, a többit házi vágáson értékesítik.

Emlékeztetett rá, hogy a rendszerváltás idejére csaknem kipusztult a magyar mangalica állomány. 1991-ben mindössze 200 tenyészállat volt az országban, a mostani 10 ezer mangalica koca nagy része szőke fajta, lényeges kevesebb a vörös és a fecskehasú.

A mangalica tenyésztésben lényeges változásnak nevezte, hogy míg korábban szinte kizárólag zsírjáért tenyésztették a mangalicát, az elmúlt 20 évben megnőtt a jelentősége a minőségi hústermelésnek is.

A mangalica jelentősége nem alternatíva a nagyüzemi sertéstenyésztésnek, de mellette prémiumterméket jelent – tette hozzá a szakember.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a sajtótájékoztatón a fajta védelmének fontosságát hangsúlyozta. Nagy kihívásnak nevezte, hogyan tudják a mangalica termékek skáláját bővíteni a jövőben – írta az MTI.

Fotó: mtro.hu

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.