Taekwon-do: közösen edzettek a klubok

feb 18, 16 Taekwon-do: közösen edzettek a klubok

A közelmúltban Maroslelén rendezték Békés és Csongrád megye taekwon-do klubjainak erődemonstrációs edzésnapját. Térségünk több egyesülete is részt vett az eseményen.

A találkozót a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség alelnökének vezetésével mintegy hatvan résztvevővel rendezték február 13-án Maroslelén. A közös edzésen megjelent szülők, érdeklődők is betekintést kaphattak az egyesületek munkájába. A délelőtt folyamán Puruczkai Ádám III. danos mester, a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub megbízott elnöke tartott bemelegítést, nyújtást, őt követte Máté Zoltán VI. danos nemzetközi mester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség alelnöke, aki rúgóiskolás feladatokat végeztetett a sportolókkal. A délelőtt végén a küzdelmi gyakorlatokat, szabad küzdelmeket Zsarkó Dániel Péter IV. danos mester, világ- és Európa-bajnoki érmes versenyző irányította. A délután a formagyakorlatokról és a bázistechnikáról szólt, melyekben Nagy László IV. danos mester, valamint Rusz István IV. danos mester volt segítségre.

A találkozón részt vett Battonya, Kétegyháza, Medgyesegyháza, Hódmezővásárhely, Földeák, Algyő és a rendező Maroslele taekwon-do egyesülete is.

– Úgy gondolom, jó a kapcsolat a régió egyesületei között, a találkozók, közös edzések ezt csak tovább erősítik. Kiváló lehetőséget nyújtott a nap jobban megismerni egymást, továbbá a felkészülésünkhöz is hozzájárult a tréning, hiszen hamarosan rangos megmérettetésen veszünk részt – osztotta meg a Likefestoonnal Rádai Imre, a résztvevő battonyai Barátság SE vezetőedzője.

A battonyai egyesület minden korcsoportban szeretne versenyzőt indítani a március 5-6-án Hódmezővásárhelyen rendezett Magyar ITF Taekwon-do Bajnokságon. A vezetőedző dobogós helyezésekben reménykedik.

12698178_802048236594428_1299786520239570942_o

A regionális edzés főszereplői

Betkó Tamás Dávid

Fotók forrása: Barátság SE facebook

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>