Szakemberek a tankerületek élén

nov 13, 12 Szakemberek a tankerületek élén

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól november 1-jétől kaptak kinevezést a tankerületi igazgatók, akiknek az év végéig elsődleges feladatuk az oktatási intézmények állami átvételének előkészítése. Békés megye oktatási rendszerét – a járási rendszernek megfelelően – 9 tankerületre osztották, ennek megfelelően 9 szakember kapott a napokban vezetői kinevezést.

Dél-Békés két körzetében is pályázati úton választották ki a tankerületi igazgatókat. Mezőkovácsházán Varga Gusztáv jelenlegi alpolgármester, Orosházán Szűts Gézáné, önkormányzati irodavezető kapott kinevezést. Mindkét szakember hosszú évek óta dolgozik a közoktatásban, képzettségük is az oktatáshoz köti őket. A megye valamennyi tankerületében megtörténtek a kinevezések: Kis Eszter Békésen, Czégény Gyula Békéscsabán, Fecskés László Gyomaendrődön, Petróczky Zoltán Gábor Gyulán, Tóth Edit Sarkadon, Kepenyes András Szarvason és Vetési Istvánné Szeghalmon kezdte meg a munkát.

A tankerületi igazgatók idei feladata nem kevés, de szerepük meghatározó lesz január 1-jétől is, amikor is megtörténik az oktatási intézmények – kivételt képeznek az óvodák – állami fenntartásba vétele. A központi irányítás alapvetően szakmai irányítást jelent, továbbá a bérek biztosítását, a taneszköz-ellátást, a külső szakmai ellenőrzés biztosítását, valamint a továbbképzések biztosítását.

Az önkormányzatoknak november 15-ig kell döntést hozniuk arról, hogy 2013-tól is vállalják-e iskolájuk fenntartását. Pontosabban a 3000 lakos alatti településeken az állam automatikusan átvállalja a fenntartást, kivéve, ha az önkormányzat másként dönt, viszont az ennél nagyobb településeken pedig alapvetően a települési önkormányzat feladata marad a fenntartás. Ezeken a településeken csak indokolt esetben biztosítja az állam az iskola működéséhez szükséges infrastruktúrát.

Hagyjon üzenetet

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>