2018. november 19. hétfő
Likefestoon / Aktuális / Spartacus: nemzetközi és hazai versenyen is remekeltek

Spartacus: nemzetközi és hazai versenyen is remekeltek

Ukrajnában nemzetközi versenyen vett az Orosházi Spartacus birkózója. Jochim Márk az 57 kilogrammosok között a harmadik helyen végzett. Az orosházi birkózók a kiskunhalasi versenyről sem tértek haza üres kézzel.

Tizenkét versenyzővel képviseltette magát a magyar serdülő szabadfogású birkózó válogatott az ukrajnai Lviv-ben rendezett Igor Pervacsuk nemzetközi versenyen, április 15-én. A Csonka Csaba és Farkas Gábor vezette csapatban az Orosházi Spartacus Birkózó Klub versenyzője, Jochim Márk is helyet kapott.

A magyar válogatott több versenyzője mellett Márk is dobogóra állhatott. Az 57 kilogrammosok között a harmadik helyen végzett, mindezt egy 19 fős mezőnyben sikerült elérnie. Háromszor is győztesen hagyta el a szőnyeget, egyedül a későbbi győztes versenyzőtől szenvedett vereséget.

Márk ukrajnai sikere mellett hazai pályán is helyt állt az orosházi egyesület. A Kiskunhalason megrendezett IV. Halas Kupán több, mint 200-an vettek részt, köztük a legjobb magyar egyesületek, de érkeztek ve4rsenyzők Magyarkanizsáról és Zentáról is. Az Orosházi Spartacus birkózói három arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza, a Diák Leány korosztályban versenyző Cziráki Nikolett, Laczkó Petra és Szabó Zsóka állhatott fel a dobogó tetejére.

Eredmények:

Lviv, serdülő szabadfogású nemzetközi verseny:

57 kg: Jochim Márk III. hely

IV.Halas Kupa:

Diák II. korosztály:

35 kg: Somogyvári Milán II. hely

Diák I. korosztály:

69 kg: Erőss Richárd III. hely

Diák Leány korosztály:

40 kg: Szabó Zsóka I. hely

43 kg: Cziráki Nikolett I. hely

46 kg: Laczkó Petra I. hely

56 kg: Für Amira II. hely

65 kg: Balázs Renáta II. hely

Fotó: Orosházi Spartacus Wrestling Club

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.