Sikeres pályázat utak, járdák felújítására

aug 16, 15 Sikeres pályázat utak, járdák felújítására

Megszületett a döntés a júniusban benyújtott önkormányzati fejlesztéseket szolgáló pályázatokról. A három és félmilliárd forintos fejlesztési forrásból térségünkben három település is részesült, mely támogatást önkormányzati utak, járdák felújítására fordíthatják.

A kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására 2 milliárd forintos előirányzat volt, és egy település maximum 30 millió forintot igényelhetett. Egymilliárd forint értékben lehetett pályázni belterületi utak, járdák, hidak felújítására, településenként legfeljebb 15 millió forint lehetett a kérés. További félmilliárd forint pályázati forrás volt óvodai, iskolai és utánpótlás sporthoz kötődő infrastruktúra-fejlesztésre, felújításra vagy új létesítmény létrehozására. Ezen a területen egy önkormányzat legfeljebb 20 millió forintot kaphatott.

A június 9-i határidőre 2563 település rögzítette pályázatát, majd kincstári felülvizsgálat után 2515-öt továbbítottak a Belügyminisztériumhoz.

A napokban döntöttek a minisztériumban, mely szerint 207 önkormányzat kap támogatást a 3 és félmilliárd forintos fejlesztési forrásból. Békés megyében hat település nyert vissza nem térítendő költségvetési támogatást az utak, járdák javítására. Békéssámson, Kardoskút, Pusztaottlaka, Dévaványa, Elek és Szabadkígyós kezdheti meg a település belterületi útjainak, járdáinak felújítását.

K.A.

Fotó: pixabay.com

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>