Retro Találkozó Mezőhegyesen

aug 01, 14 Retro Találkozó Mezőhegyesen

Mezőhegyesen augusztus 2-án retro találkozót szerveznek. A rendezvényre várnak mindenkit, aki Mezőhegyesen született, itteni felmenőkkel rendelkezik vagy bármilyen vonatkozásban kötődik a településhez. – Kovács István a találkozó szervezője, és ötletadója tájékoztatott a programokról.

Többszöri próbálkozás után, idén első alkalommal tartják találkozójukat a településhez kötődők, így remélhetőleg minden évben lehetőség nyílik a kapcsolatok ápolására mindazoknak, akik számára Mezőhegyes a szülőfalut, szülőföldet jelenti.

– A program lényege, hogy a helyi és a településről elköltözött emberek újra találkozzanak egymással, beszélgessenek és örüljenek a viszontlátásnak. Ezért gondoltam úgy, hogy egy csoportot hozok létre Retro Mezőhegyes névvel, amihez több mint 2500 ember csatlakozott, így könnyebben sikerült összehozni őket egy találkozóra. Eddig közel 100 ember jelezte részvételét a rendezvényen. Reggel 9 órakor várjuk az érdeklődőket az Általános Művelődési Központ előtt, innen indulunk városnézésre, felelevenítve a régi emlékeket. A programot egy ebéddel zárjuk, a jó hangulatról pedig a Mágori zenekar gondoskodik, akik erre az alkalomra állnak össze– nyilatkozta Kovács István a találkozó szervezője.

Hajdú Edit

Mezőhegyes retró találkozó

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>