Példaértékű munkásságot ismertek el

feb 14, 16 Példaértékű munkásságot ismertek el

A battonyai Pintér Mátyás népművész, citerakészítő mester az Év embere Békés megyében versenyben a harmadik helyezést érte el. A díjátadón már nem lehetett ott, lánya úgy fogalmazott, “tudom, hogy büszke lenne arra, hogy még halála után is ennyire szeretik az emberek és tisztelik a munkásságát”.

A Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu hírportál ismét meghirdette az Év Embere Békés megyében szavazást. A tavalyi esztendőben a Hét Embere rovatban mutatták be azokat a Békés megyében élő és munkálkodó embereket, akik példaértékű életművükkel és tevékenységükkel gyarapították megyénk értékeit. Közülük lehetett szavazni az Év Emberére, a cím ünnepélyes átadását idén Sarkadon rendezték.

A voksok alapján az elismerő díj harmadik helyezettje a battonyai Pintér Mátyás népművész, citerakészítő mester lett, aki elhivatottságával és példaértékű munkásságával érdemelte ki az elismerést. Sajnos Matyi bácsi – ahogyan a városban emlékeznek rá – tavaly októberben elhunyt, a díjat lánya, Tóth Ferencné vette át.

Pintér Mátyás lánya a család nevében a közösségi oldalon köszönte meg a sok-sok szavazatot, melyet édesapja kapott. Tóth Ferencné úgy fogalmazott: „Sajnos ő már az égi zenekarban játszik, de tudom, hogy büszke lenne arra, hogy még halála után is ennyire szeretik az emberek és tisztelik a munkásságát”.

1cea57cf-643a-48e7-98ca-af2f6c19a8fbHorváthné Brenucz Máriától, a Battonyai Önkormányzat illetékesétől megtudtuk, Matyi bácsi szívbéli tevékenysége hangszeréhez, a citerához volt köthető. Saját készítésű citeráin, melyek még az országhatáron túlra is eljutottak, mesterfokon játszott, tanítványok sorát bevezetve a citerázás rejtelmeibe. Hagyományőrző falusi citerások és népdalkörök is jártak hozzá, hogy elsajátítsák tőle az erőteljesebb és színesebb hangzást eredményező technikáját. Citerazenekarával, mely a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége minősítésein mindig kiváló és arany minősítést kapott, állandó kísérője volt a battonyai asszonykórusnak és a román kórusnak is. Nagyérdemű munkásságának része volt a battonyai dalok gyűjtése is. 2015-ben, Battonya Városnapján az önkormányzat „A Városért” emlékérmet adományozott számára.

Kiss Anna                                                          

Fotó forrása: Battonya Önkormányzata

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>