2019. augusztus 19. hétfő
Likefestoon / Aktuális / Pályázat a fiatalok vidéken maradásáért

Pályázat a fiatalok vidéken maradásáért

Csaknem tíz milliárd forintos keretösszeggel indul pályázat márciustól hazánkban, a kiírás szerint önkormányzatok jelentkezését várják.

Esély Otthon – ezzel a címmel indít útjára, mintegy tíz milliárd forintos keretösszegű programot a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), céljuk a fiatalok vidéken tartása, valamint az ifjúság vidékre költözését támogatni. A Szövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatorna műsorában közölte, a felhívásra a háromezer és húszezer lélekszám közötti települések pályázhatnak két éven keresztül, a forrást önkormányzati lakás felújítására használhatják fel, de munkába-járási vagy jövedelemkiegészítési támogatást is nyújthatnak belőle.

Schmidt Jenő elmondása szerint hazánkban csaknem 2600 településen minimális az adóbevétel, így csak szinte az állami támogatásból tudnak gazdálkodni, ezáltal nem tudják felvenni a versenyt a nagyobb városokkal, azonban most előrébb léphetnek.

A beszámoló szerint 50 és 200 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az önkormányzatok 2017. március 6. és 2019. március 6. között a www.palyazat.gov.hu oldalon megtalálható felhívás szerint.

Kiss Anna

Fotó: illusztráció

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.