2017. november 22. szerda
Likefestoon / Aktuális / Pályaválasztás: két napon át várják a fiatalokat

Pályaválasztás: két napon át várják a fiatalokat

A Békés Megyei Kormányhivatal idén is megrendezi a pályaválasztás előtt álló fiatalok és a pályakorrekciót tervező felnőttek megalapozott pályadöntését elősegítő rendezvényét, a Pályaválasztási Vásárt. A két napos rendezvényre Békéscsabán, a CsabaParkban kerül sor november 8-9-én, 10.00 és 17.00 óra között.

A nagy hagyományokra visszatekintő rendezvény legfontosabb célja, hogy olyan információt nyújtson a pálya-, szakma- és iskolaválasztás előtt álló általános-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények tanulói, valamint a pályakorrekciót tervező felnőttek számára, amellyel segítheti a munkaerő-piaci igényekhez igazodó pályadöntés meghozatalát. Ennek érdekében a rendezvény lehetőséget teremt az iskolákkal, a felnőttképzési intézményekkel, a munkáltatókkal és egyéb pályaválasztásban érintett szervezetekkel való személyes találkozásra, ezáltal is elősegítve azt, hogy a pályadöntés előtt állók olyan pályát válasszanak, amely egyrészt megfelel az egyén készségeinek, adottságának, érdeklődési körének, másrészt megfelel a munkaerő-piaci igényeknek, azaz várhatóan el lehet vele helyezkedni. Ebben az évben is kiemelt cél, hogy a figyelem olyan szakképesítésekre is fordítódjon, amelyből hiány van a térségünkben.

Az idei évben 34 középfokú oktatási intézmény, 7 felsőoktatási intézmény, 5 felnőttképzési intézmény, 8 egyesület, szakmai támogató szervezet, 5 kamarai vagy érdekvédelmi szervezet és 6 közigazgatási szerv képviselteti magát. Mellettük a rendezvény két napján 46 munkáltató is jelen lesz, akik között olyanok is találhatók, akik gyakorlati képzőhelyként vesznek részt a megyei szakképzés rendszerében.

A rendezvény kiemelt szakmai partnere a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A kamara munkatársai a gyakorlati képző helyekről, a tanulószerződés megkötésével kapcsolatos hasznos tudnivalókról és a hiány-szakképesítéseket választó tanulók részére nyújtható tanulmányi ösztöndíjról is tájékoztatják majd az érdeklődőket.

Az oktatási intézmények az általuk oktatott szakmákat, továbbtanulási lehetőségeket ismertetik, lehetőséget nyújtanak az egyes szakmák gyakorlatban történő kipróbálására is. A munkáltatók a tevékenységük bemutatásán túl interaktív keretek között szakmabemutatókat is tartanak, amelynek keretében lehetőség lesz a munkafolyamatok és a munkaeszközök megismerésére, kipróbálására. A fentiekhez kísérő programként megyei munkáltatókhoz szervezett üzemlátogatások is kapcsolódnak.

A helyszínen lehetőség lesz pályaválasztással kapcsolatos tanácsadások igénybevételére, tesztek kitöltésére, szakmákkal kapcsolatos információk megszerzésére. Újdonságként ez évben rövidebb-hosszabb előadások „villámspotok” hangzanak el pályaválasztásban érintett szakemberektől. Előadások lesznek például a tanulói ösztöndíj programokról, a pályaválasztás mentális kérdéseiről szülő-gyermek szempontból, a szakember utánpótlás kérdéseiről a vállalatok szemszögéből. Kiemelt szakmai programként november 9-én 14.30-tól. Dr. Kenderfi Miklós, a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának docense a jelenleg alkalmazott korszerű pályaválasztási eszközökről és módszerekről tart előadást pedagógusoknak és a szakmában érintetteknek.

A Vásáron többféle szakmai programot biztosítunk az érdeklődőknek. Előzetes felmérés alapján a rendezvényen alkalmazott „tárlatvezetésen” 9 szakirányban 1800 diák vesz majd részt. Az „Innovatív technológiák utcájában” olyan Békés megyei cégek mutatkoznak be, – amelyekre méltán lehet büszke a megye – hiszen kiemelkedő ötleteikkel, innovatív eljárások, technológiák alkalmazásával mintaként szolgálhatnak más vállalkozások részére, a tanulóknak pedig akár jövőbeli munkahely vonatkozásában is kínálhatnak alternatívát. Célunk, hogy a bemutatkozó munkáltatók közvetítsék az érdeklődő fiatalok felé, hogy Békés megyében van perspektíva az itt munkát vállalni szándékozók számára, és olyan lehetőségeket tudnak kínálni a pályaválasztás előtt állóknak, ahol a csúcstechnológiák alkalmazásával nemzetközileg is elismert gyakorlati tudásra tehetnek szert. A „Kis Mesterek” játék hiányszakmák megismerésében nyújt segítséget a diákoknak. A Pályakerék játékos formában, kérdőívek segítségével ismerteti meg az érdeklődőket az egyes szakmákkal.

A rendezvény nyitvatartási ideje alatt ingyenes autóbusz közlekedik a Békéscsabai Vasútállomás illetve Autóbusz-pályaudvar és a CsabaPark között.

Részletes információk, program és kapcsolódó tartalmak a „Pályaválasztási Vásár Békéscsaba” Facebook oldalon olvashatók – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Békés Megyei Kormányhivatal.

Szerzőnk: likefestoon

Nézze meg ezt is!

Elfogás Battonyán

A battonyai közúti határátkelőhelyen november 21-én, 13 óra 45 perc körül ellenőriztek a rendőrök egy …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.