Legfrissebb híreink:

Újabb 1200 hivatásos gépjárművezetőt képeznek

Újabb 1200 tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése valósulhat meg 1 milliárd forintos hazai forrásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében. A szállítmányozási és raktározási szektor támogatása kiemelten fontos, hiszen az ágazat 2017-ben a GDP 5,5 százalékát adta és több mint 290 ezer főt foglalkoztat Magyarországon. A program érdemben hozzájárul …

Tovább olvasom »

Fagyasztott spenótot vontak ki a forgalomból

Magas kadmium tartalom hívta vissza  Chef Parajlevél termékét a METRO. A Nébih, a bolgár hatóság bejelentése alapján, a RASFF-on keresztül is értesült az esetről és ellenőrzi a termékvisszahívás folyamatát. A bolgár hatóság tájékoztatása szerint a kifogásolt termékből az EU több tagállamába, így Magyarországra is szállítottak. Az üzletlánc felelős élelmiszervállalkozóként az érintett tételt …

Tovább olvasom »

Megyei szakmai versenyt nyertek a “Vadnyugat” ápolói

Az Orosházi Kórház belgyógyászatán dolgozó kolléganők mindent tudtak a szakmáról, így indulhatnak az országos versenyen. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Megyei Szervezete “Hivatás és szakmaiság” címmel immár ötödik alkalommal rendezett szakmai versenyt Békéscsabán május 5-én. Az idei megmérettetésre a békéscsabaiak mellett az Orosházi Kórház ápolói – Hangya-Kerekes Mónika, Dér …

Tovább olvasom »