Orosházi a népszerű Bözsi Jump ötletgazdája

jún 23, 15 Orosházi a népszerű Bözsi Jump ötletgazdája

Rövid idő alatt elképesztő népszerűségre tett szert saját készítésű, Bözsi Jump című játékával az orosházi Kéri Attila.

„Csókolom, Bözsi néni! Itt a tyúk!” – hangzik el talán az egyetlen, nagyjából érthető mondat abban a rövid videóban, ami mostanra csaknem országszerte ismertté vált. A Youtube-on megtekinthető néhány perces felvételben egy Szaniszló néven elhíresült fiatal látható, aki egy élő tyúkkal a kezében elkeseredetten próbál bejutni a már említett Bözsi nénihez, csakhogy utóbbi mégsem nyit ajtót. A fiatalember pechére végül a tyúkokkal a hóna alatt kényszerül továbbállni. A kisfilmre pár hét leforgása alatt több mint 2,5 millióan kattintottak, miközben az internetezők már a folytatásért, vagy legalábbis egy új epizódnak betudható változatért könyörögnek a feltöltőnél. Ennek köszönhetően pattant ki egy saját játék ötlete az orosházi Kéri Attila fejéből.

A Bözsi Jump elég hamar nagy népszerűségre tett szert, előzetese több magazinban és kifejezetten ilyen témákkal foglalkozó portálon is megjelent, de az Index is cikkezett róla. Attila több, mint 20 éve foglalkozik programozással, aminek kezdete egy akkoriban Békéscsabán meghirdetett számítástechnikai verseny volt.

peti

Bözsi néni! Itt a tyúk!

Ezt követően egyre jobban beleásta magát a témába, majd a könyvalapú tanulást rövidesen felváltották a különféle oktatóvideók. Első játékát két hét alatt készítette el, azóta négy újabb program született meg, melyek egytől egyig ingyen elérhetők a Google internetes alkalmazásboltjában.

Az eddig elkészült programok egy kivételével az „árkád” játékok típusába tartoznak, melyek közös jellemzője a lényegesen könnyebb és egyszerűbb kezelhetőség, valamint a szórakozás élményének növelése. Aktuális játéka is hasonló elven épül fel, a cél pedig az, hogy célba érjünk a tyúkkal. Utóbbi persze a videóval ellentétben a játékban már jóval nehezebb, hiszen számos akadályon kell átverekednie magát a felhasználóknak.

Juhász Ádám

Fotó: play.google.com

Forrás: beol.hu

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>