2018. november 4. vasárnap
Likefestoon / Aktuális / Orosháza Cup: 27 egyesület mintegy 80 csapata nevezett

Orosháza Cup: 27 egyesület mintegy 80 csapata nevezett

Soha nem látott mezőny gyűlt össze az Orosháza Cupra. A kézilabda mellett egyéb szórakozásra is lesz lehetőség, ugyanis a Hősök mellett fellép Majka és Curtis is Orosháza Főterén.

Minden eddiginél nagyobb lesz az Orosháza Cup, melyet május 19-én és 20-án rendezünk. A régió egyik legkiemeltebb kézilabdás eseményén mintegy nyolcvan egyesület hét korcsoport körülbelül 850 ifjú sportolója lesz jelen a két nap során, ami rekordot jelent a torna történelme során.

– Örülünk, hogy ennyien jelentkeztek az ország minden pontjából, ráadásul több élvonalbeli együttes is nevezett,sokan már visszatérnek hozzánk. Évek alatt elértük, hogy szeressenek Orosházára jönni az egyesületek, idén is mindent megteszünk, hogy színvonalas minden igényt kielégítő rendezvényt hozzunk össze – fogalmazott Nagy Ferenc az Orosháza Cup főszervezője az ONKC honlapján. Hozzátette, hogy a nevezéseket a hónap végéig továbbra is fogadják.

A kézilabda mellett a kikapcsolódásra is jut majd idő, hiszen a mérkőzések fáradalmait Gyopárosfürdőn pihenhetik ki a csapatok. Emellett érdemes lesz május 19-én este ellátogatni a város főterére, hiszen nagykoncerteket tartanak az Orosháza Nyár 2018 rendezvénysorozat keretén belül. Előbb fellép a Hősök formáció, őket a fiatalok körében igen népszerű Majka és Curtis kétórás előadása követi.

A versenyről további részletek (nevezési díj, korosztály besorolás stb.) ezen a linken, letölthető pdf-ben szerepelnek, de érdeklődhettek személyesen is Nagy Ferencnél a +36 20 261-3491-es, Szöllősi Béla technikai vezetőnél a +36 20 261-0823-as telefonszámon, illetve az [email protected] e-mail címen. A nevezési lap ide kattintva letölthető.

Fotó: ONKC

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.