2017. november 17. péntek
Likefestoon / Aktuális / ONKC: Két pont Szegedről

ONKC: Két pont Szegedről

Fordulatos találkozón van túl a felnőtt csapat, Szegeden léptek pályára október 29-én. Jó támadójátékkal, de gyengébb védelemmel múlták felül két góllal a lelkes KSZSE együttesét.

Jól kezdtek a találkozót az Orosháza, hiszen Takács Fruzsina egyszer, míg Som Ildikó kétszer is eredményes volt. A jó kezdés után kissé visszaesett a játékuk, főleg védekezésben. Tobak Lucáék nem igazán tudtak mit kezdeni a szegediek hosszú lefolyású támadásaival (8. perc 5-5). Elöl is egyre többet hibáztak, amit azonnal kihasználtak a lelkes hazaiak, Papp László kétgólos hátrányban kérte ki az első idejét. Az egyperces pihenő jót tett az orosházi női kézilabdacsapatnak, hiszen ismét egált mutatott az eredményjelző (19. perc 10-10). A kapuban eközben Makait Brunner váltotta, aki remekül szállt be a mérkőzésbe, hiszen büntetőt és ziccert is hárított. Többek között az ő teljesítményének is volt köszönhető, hogy a szünetre egygólos előnyben mehettek a szünetre (30. perc 15-16).

Hasonlóan az elsőhöz ezúttal is a dél-békésiek kezdtek jobban, a védelmük feljavult, miközben Takács Fruzsina és Som Ildikó gólerős játékával az előnyt is sikerült növelni (45. perc 20-26). Ezután kissé fáradni látszottak a kezdők, sajnos a kispadról beszállók ezúttal nem igazán tudtak hozzátenni a csapat jó teljesítményéhez. Ezt ki is használta a KSZSE és nyílttá tette a végjátékot. Az orosházi vezetőedző kétgólos előny birtokában kért időt (53. perc 26-28). A hazaiaknak sikerült még egy gólt faragni hátrányukból, de Antal Jenifer bebiztosította a két pontot.

– Pozitívum, hogy sok gólt tudtunk szerezni, de védekezésben nagyon gyengék voltunk. Sajnos cseréink sem tudtak hozzátenni ezúttal, pedig a következő mérkőzésen nagy szükség lesz rájuk – értékelt a csapat honlapján Papp László vezetőedző.

Kézilabda Szeged SE – OXXO Energy Orosházi NKC 28-30 (15-16)
NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés, Szeged. 150 néző.
Orosháza: Makai – Zsilák 2, HATALA 4, SOM 7, Tobak 3, TAKÁCS F. 11 (7), Antal 2. Cserék: Brunner, Késmárki (kapusok), Tóth S., Zvolenszky, Kamuti 1, Székesi, Horváth N. Vezetőedző: Papp László.
Szeged legjobb dobói: Csoknyai 7, Szűcs 6.
Hétméteresek: 7/5 ill. 7/7. Kiállítások: 10 ill. 8 perc.

A győzelemmel továbbra is a tabella harmadik helyét foglalja el az ONK, a hétvégén pedig rangadót játszik az Eötvös-csarnokban. A PC-TRADE Szeged KKSE látogat Orosházára november 5-én, ahol szükség lesz a szurkolóik buzdítására is.

 Forrása: onkc.hu

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

Black Friday – Fogyasztóvédelmi tanácsok online vásárláshoz

A kormány célja, hogy a családok biztonságosan vásárolhassanak az interneten is, ezért 2017-ben a fogyasztóvédelmi …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.