Likefestoon / Aktuális / OFKSE: újrajátsszák a kupameccset

OFKSE: újrajátsszák a kupameccset

Óvást nyújtott be az élvonalban szereplő Orosházi Férfi Kézilabda SE gárdája a Magyar Kézilabda Szövetség illetékes bizottságához. Az Eger ellen játszott Liga Kupa elődöntő mérkőzésen játékvezetői hiba befolyásolhatta a találkozó végkimenetelét.

A közelmúltban játszották a kézilabda Liga Kupa elődöntőjének első mérkőzését az OFKSE játékosai Egerben. A találkozó hazai győzelemmel zárult, azonban a 41. percben egy játékvezetői tévedés nagyban befolyásolhatta a mérkőzés végkimenetelét.

A mérkőzés 41. percében az egri Bajorhegyi Ádám 4 perces kiállítást kapott, ám büntetésének lejárta előtt – két perc elteltével – visszatért a pályára, ami ellen sem a játékvezetők, sem a versenybírók nem emeltek kifogást, így ahelyett, hogy szabálytalan pályára lépése miatt megkapta volna harmadik kiállítását és kizárták volna a további játékból, zavartalanul folytathatta a találkozót. Mindezt annak ellenére, hogy az Orosháza kispadjáról is rögtön jelezték a játékszabályba ütköző lépést – adta hírül az orosházi egyesület honlapján.

A Magyar Kézilabda Szövetség bizottsága a felek meghallgatása és a bizonyítékok megtekintése után helyt adott az Orosházi FKSE óvásának, az eredményt megsemmisítette és a találkozó újrajátszását rendelte el. Az Eger-Eszterházy – Orosházi FKSE-LINAMAR Liga Kupa elődöntőt 2017. március 29-én, szerdán 18:00 órától játsszák Egerben.

Betkó Tamás Dávid

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Életlen késsel még almát sem lehet pucolni!

A mai napon érdekes írás érkezett szerkesztőségünkhöz, melyet a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás tegnapi napon megtartott, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.