Népszerű az Erzsébet-program

ápr 06, 13 Népszerű az Erzsébet-program

Tavaly százezer szociálisan rászoruló ember, köztük harmincezer gyerek, nyaralhatott az Erzsébet-program jóvoltából. A gyerekek többsége életében először üdült, és még soha nem látta a Balatont. Erről csütörtökön, Békéscsabán beszélt Nagy Anna, az Erzsébet program sajtószóvivője.

- Az Erzsébet program az elmúlt húsz év legnagyobb szociális programja. Európában csak kevés ország büszkélkedhet hasonlóval. Tavaly és idén is három milliárd forint keret áll a rendelkezésünkre. Ez a program nemcsak rendkívül emberi, hanem önjáró is, hiszen saját magát finanszírozza az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó bevételből – mondta Nagy Anna, a program sajtószóvivője.

Az Erzsébet-program lehetővé teszi, hogy többek között nyugdíjasok, fogyatékkal élők, nagycsaládosok, egészségügyi dolgozók, szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek eljussanak a Balatonra, illetve az ország más területeire üdülni, nyaralni.

Az Erzsébet–tábor idén 42 pályázatot hirdetett. Az általános táborokba a családsegítő- vagy gyermekjóléti szolgáltatásban, átmeneti gondozásban, gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek, iskolai csoportok jelentkezhetnek.

Idén is lesznek tematikus táborok, amit népszerű sportolók, művészek vezetnek, például Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó, Hadfi Dániel Európa-bajnok cselgáncsozó, Kovács Ágnes olimpiai-bajnok úszó, Horváth Ádám operaénekes, Letenyei Gábor néptánc-oktató.  Lesz önismereti-, színjátszó és médiatábor is. Az Erzsébet–táborokba  április 8-ig lehet jelentkezni. A táborozás, a szociálisan rászoruló diákoknak mindössze 2500 forintba kerül.

A sajtótájékoztatón elhangzott, Békés megye két formában kapcsolódott be a programba. Egyrészt a szociálisan rászorulókat küldi üdülni, másrészt pedig Doboz-Szanazugban, Orosháza-Gyopárosfürdőn és Szarvason nyaralási lehetőséget biztosít az ország más vidékein élő rászorulóknak.

Békés megyéből egyébként tavaly hétezren voltak az Erzsébet-program révén üdülni, ez az országos átlag feletti. Már idén is több mint hatezren jelentkeztek.

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>