Népdalverseny a zeneszerző emlékére

márc 16, 16 Népdalverseny a zeneszerző emlékére

Pusztaföldváron huszonharmadik éve rendezik meg a Bartók Béla Népdaléneklési Versenyt. A program által népszerűsítik a népdalokat, és emléket állítanak a zeneszerzőnek, ezúttal március 18-án.

Bartók Béla rendszeres vendég volt Pusztaföldváron, gyakran nyaralt a dél-békési községben egy rokona tanyáján, de népdalgyűjtő munkája során is felkereste a települést. Ennek tiszteletére vette fel nevét a helyi művelődési ház, illetve 1993-ban a Miklósik Béláné által megálmodott, azóta is minden évben megrendezett népdaléneklő verseny, ezzel is emléket állítva zeneszerzőnknek.

– Idén március 18-án, pénteken 9 óra 30 perctől rendezzük meg a Bartók Béla Népdaléneklő Versenyt a Bartók Béla Művelődési Házban, immáron huszonharmadik éve. Célunk a népdalok népszerűsítése a fiatalabb korosztálynál is. A rangos megmérettetésre a kistérségi általános iskolák énekelni szerető diákjait várjuk. A részvételi szándékok jelzése szerint ebben az évben Csanádapácáról, Csorvásról, Gádorosról, Nagyszénásról, és Orosházáról érkeznek tanulók – tájékoztatta a Likefestoont Gyarmatiné Laduver Márta intézményvezető.

Három korosztályban, 3-4., 5-6. és 7-8. osztályos korcsoportban indulhatnak a résztvevők egy kötelező magyar és egy szabadon választott népdallal. A szakavatott zsűri elnöke Kőszegi Németh József, az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója lesz.

Kiss Anna

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>