2017. október 22. vasárnap
Likefestoon / Aktuális / Nemzeti gyásznap – Dél-Békés is feketébe borult

Nemzeti gyásznap – Dél-Békés is feketébe borult

„Hőseink… akik életüket adták Magyarország függetlenségéért.” – Ezzel az idézettel hirdették meg az Emléknapot idén. Térségünk is ünnepel, Battonyán például fáklyás felvonulást tartanak.

Az 1848–49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján 1849. október 6-án 13 honvéd főtisztet végeztek ki Aradon. Mártírhalálukkal egy napon végezték ki Magyarország első miniszterelnökét is Budapesten.

Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézićh Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes, valamint Batthyány Lajos miniszterelnök – rájuk emlékezünk ma. 168 évvel ezelőtt, 1849-ben ezen a napon áldozták életüket mind a tizenhárman Magyarországért, szabadságunkért Aradon.

A rendszerváltás után, 2001-ben a magyar kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Az ország számos pontján, így Dél-Békés településein is megemlékeznek, Battonyán például 18 órakor fáklyás felvonulást és koszorúzást tartanak a vértanúk emlékére. A város polgármestere korábban úgy nyilatkozott hírportálunknak, hogy akinek nincs múltja, annak nincs jelene és jövője sem. Marjai János azt mondja, aki elfelejti múltját, az csak lézeng a világban.

– Mind a tizenhárman fiatalok voltak, többen nem is igazán magyarok, mégis feláldozták magukat hazánkért – nem szabad megfeledkezni hősi halottainkról. Nemcsak a mai, hanem mindennap mérvadó – tette hozzá a városvezető.

A korábbi évekhez hasonlóan ma Budapesten a Kossuth téren félárbócra engedik a lobogót a kegyelet kifejezéséért, majd a tisztelgést folytatva a Nemzeti Sírkertben ünnepséget és koszorúzást tartanak, sőt, egész nap rendkívüli történelemórát és sétát rendeznek.

 

 

Fotó forrása: MTI

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

Jogszerűség, szakszerűség, költséghatékonyság és gyorsaság

A Békés Megyei Kormányhivatal 2017 harmadik negyedéves működéséről, az elmúlt időszak tapasztalatairól és eredményeiről, valamint …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.