Nemzeti értékeit népszerűsíti Tótkomlós

feb 17, 16 Nemzeti értékeit népszerűsíti Tótkomlós

Sikeres pályázati elbírálásban részesült Tótkomlós Önkormányzata, a forrásból hungarikumaikat, nemzeti értékeiket kutatják fel testvértelepülésük közreműködésével, ahol a tervek a szerint értéktár bizottságot is kialakítanak.

A HUNG-2015 elnevezésű, hungarikumokkal foglalkozó pályázat bizottsága meghozta a döntését, mely szerint a 2015. december 19-ei határidőig beérkezett 117 pályázatból 68 bizonyult támogathatónak a formai követelmények, és a rendelkezésre álló forrás figyelembevételével. A nyertesek közt ott van Tótkomlós Önkormányzata is. Az egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás által testvértelepülésükkel, az erdélyi Bereckkel együttműködve felkutatják a nemzeti értékeiket, és azokat, a hungarikum törvényben megszabott kereteken belül, a célközönség számára elérhetővé teszik.

– Pályázatunkat két ütemben szeretnénk megvalósítani. Terveink szerint első körben egy konferencia keretében Berecken bemutatkozik a Tótkomlósi Települési Értéktár Bizottság, valamint a hungarikum törvényének figyelembevételével segítséget nyújtunk a testvértelepülésünk értéktárának kialakításában, illetve az értéktárunk bizottságának a honlapjuk megjelenítésében, amelyen mindkét település értékei megtalálhatóak lesznek. Második ütemben a létrehozott Berecki Értéktár Bizottság tagjait, delegáltjait meghívjuk egy közös rendezvényre, ahol lehetőséget biztosítunk nemzeti kincseik bemutatására – tudtuk meg Gazdagné Vereb Edittől, a Tótkomlósi Önkormányzat pályázatfelelősétől.

A HUNG-2015 pályázati kiírás célja, közös projektek megvalósítása közösen a határon túli magyarok lakta településekkel, például az értékgyűjtés módszertana tekintetében tapasztalatátadás, hazai értékgyűjtés, külhoni értéktárak létrehozása és működtetése, a nemzeti értékek népszerűsítése, valamint rendezvények megvalósítása. A kiírók további célja a hagyományos népi mesterségek, kihalófélben lévő szakmák továbbörökítése, alkotótáborok szervezése, és tananyag összeállítása.

Kiss Anna

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>