Nagy segítség a tüzelő

feb 05, 13 Nagy segítség a tüzelő

A Belügyminisztérium tűzifasegély programja keretében a múlt héten Dél-Békés három településére érkezett meg a tűzrevaló.

Kisdombegyház 78 köbméter fát kapott. Összesen 175 család részesült a segítségben.

-  Nagyon örült mindenki a fának. Még az utcán is megállítottak. Volt, aki úgy fogalmazott: isten áldja meg azokat, akik közbenjártak azért, hogy a kisdombegyháziak is kapjanak fát. Nem egy családnál éppen mostanában fogyott el a tüzelő. E nélkül az adomány nélkül most nagyon fáznának – mondta Tonka Istvánné Kisdombegyház polgármestere. A családok 5,5 mázsa fát vihettek haza, amiben lovas kocsival, kisteherautóval a helyi vállalkozók segítettek.

Magyardombegyházra 44 köbméter fa érkezett.

- Örülünk, hogy rátaláltunk erre a lehetőségre. Nagyon rövid határidő állt rendelkezésünkre a pályázat elkészítésére, de szerencsére sikerült. A szállítást Gyuláról Magyardombegyházra önkormányzatunk állta, 260 ezer forintba került, de a fával nagy örömet szereztünk minden családnak. Legalább egy hónapra elegendő fát kaptak az adományban részesülők. Külön köszönjük a gyulai erdészetnek, hogy olyan fát küldtek, ami viszonylag száraz, máris lehet vele tüzelni – nyilatkozta Dús Ildikó Magyardombegyház polgármestere. A falu mind a nyolcvan lakott ingatlanába jutott fa, családonként hét mázsa. Az önkormányzat szállította ki, kugliba vágva.

Pusztaottlakára 80 köbméter fát szállítottak. Mivel a jogosultak száma több volt, mint nyolcvan, ezért az önkormányzat kiegészítette a közmunkások által összegyűjtött kisurjázott fákkal, így az adományban részesülők 1-1 köbméter fát kapnak.

- Rendkívül jó lehetőségnek tartom a Belügyminisztérium akcióját. Ez kézzel fogható segítség a bajban lévőknek a téli hónapokban. Önkormányzatunk folyamatosan végzi a fa kihordását, naponta öt-hét helyre jut el a teherautónk – mondta Simonka György, a település polgármestere, a térség országgyűlési képviselője.

Fotó: Tóth Renáta

Hagyjon üzenetet

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>