Mezei Nikolett feketeövvel folytatja

ápr 04, 17 Mezei Nikolett feketeövvel folytatja

Mesteri fokozatra vizsgázott a Barátság SE kiválósága, Mezei Nikolett. A battonyai taekwon-dós fekete övvel derekán folytatja a felkészülést. Hírportálunknak elmondta, még az idén világbajnokságon is megmérettetné magát.

A fővárosban tartották a 2017. évi I-V. Dan országos mestervizsgákat. A kétnapos vizsgán formagyakorlat, célpontos rúgástechnika, formai küzdelem, önvédelem, tradicionális küzdelem, erő és látványtörés, speciáltechnikai törés valamint erőnléti próbák során kellett számot adni tudásukról a sportolóknak.

A battonyai Mezei Nikolett 1. Danos Mestervizsgát tett. Hírportálunknak elmondta, aktív gyermek volt, szülei támogatása mellett öt évesen látogatott el először taekwon-do edzésre.

– Az elejétől kezdve imádtam edzésre járni a mozgás szeretetét élvezve, majd egyre komolyabban vettem, amikor versenyekre is eljutottam. Tetszik a sport összetettsége, sokoldalúsága, valamint nagyon jó társaságban lehetek – emelte ki Nikolett hozzátéve, a taekwon-do területén a küzdelem áll hozzá legközelebb, ebben a műfajban ért el először sikereket. Megjegyezte, a formagyakorlatot is kedveli, továbbá a speciáltechnika is közel került hozzá.

A feketeöves mester elmondta, a battonyai közösség nagyon összetartó, szeret ide tartozni. Több korosztály is van a csapatban, óvodástól a gimnazistáig.

17619147_1686399508053770_1516969730_n– Nagyon örülök, hogy sikerült megszereznem a fekete övet, sokat köszönhetek a mestereimnek, Rádai Rolandnak és Imrének. Természetesen felelősséggel is jár, a kisebbeknek példát kell mutatni, hiszen felnéznek ránk. Bemelegítéseket már eddig is tartottam és segítettem a formagyakorlatok betanításánál, mesterként új feladatok is várhatnak rám – tette hozzá Mezei Nikolett.

Elmondta, a legközelebbi versenye a bulgáriai Európa-bajnokság lesz, majd a Nemzetek Kupája Hatvanban. Ősszel Budapesten az Eagles Cup Nemzetközi Versenyen és a dublini világbajnokságon is szeretne elindulni. A fiataloknak útravalóul Nikolett elmondta, a taekwon-do fegyelemre, kitartásra tanít. Összetett sport, melynek több ága van, így mindenki megtalálhatja ezek közül a számára legszimpatikusabbat. A sportélményen túl közösségépítő hatása kiemelendő, Nikolett bátorít minden fiatalt arra, látogassanak el az edzőterembe.

Betkó Tamás Dávid

Fotó: egyesület

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.