Megvendégelték a kovácsházi iskolásokat

Már 31, 15 Megvendégelték a kovácsházi iskolásokat

Mezőkovácsháza civil szervezetei, az Adományok Háza és a Hagyományok Nyomában Egyesület tagjai forró teával és szendviccsel vendégelték meg az alapítványi bálra készülő diákokat és tanáraikat március 27-én pénteken.

A kezdeményezés már tavaly is sikeres volt, éppen ezért döntöttek úgy, hogy idén ismét készülnek egy kis harapnivalóval, hiszen a „főpróba” során szükség volt az energiapótlásra.
Az egyesületek képviselőitől Havancsák Piroskától és Hajdú Jánosnétól azt is megtudtuk, hogy a fel nem használt élelmiszereket még aznap este kiszállították a helyi rászorulóknak.

Kerekes Gábor, Dombi Sándorné és az egyesület néhány tagja egyébként pénzbeli felajánlással támogatta a megvendégelést. A kenyeret a Mracskó Pékség biztosította az egyesület számára.

Kálmán-Pócsik Judit

Fotó: ifj. Mazurák Zoltán

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.