Megújul a mezőhegyesi Centrál

nov 16, 12 Megújul a mezőhegyesi Centrál

Mezőhegyes adott otthont a kistérségi társulás kihelyezett ülésnek november 15-én. A megújulás alatt álló Centrál Étterem méltó helyszíne volt a hivatalos tanácskozásnak. Az épületbe januártól a megmaradó, újonnan felálló önkormányzati hivatal is átköltözik, ugyanis a városháza jelenlegi épületének földszinti részét átadják a járási hivatal számára – tájékoztatott a vendéglátó Kovácsné dr. Faltin Erzsébet Mezőhegyes polgármestere.

Az épületről megtudtuk, hogy eredetileg kiállítási pavilonnak készült a budapesti világkiállításra, ebben mutatkozott be a ménesbirtok. A nemzetközi esemény után lebontották és hazahozták a faszerkezetes építményt. Majd egyszer csak úgy döntöttek, mégis hasznát kellene venni valahogy az értékes faanyagnak, ezért újra felállították. Hogy kellő stabilitást kapjon az épület, a faszerkezetet téglával töltötték ki, így kapta mai formáját, s a sokáig betöltött funkcióját, szálloda és étterem lett belőle. Ferenc Józsefnek és Horthynak saját rezidenciát tartottak fenn az emeleten, de Kozma Ferenc is itt lakott, sőt az épületben (a leendő alpolgármesteri irodában) érte az öröklét.

A Centrált – ahogy a mezőhegyesiek otthonosan nevezik – pályázati forrásból újítja fel az önkormányzat. A tervek szerint decemberben átköltözik ide a polgármesteri hivatal. A nagyterem már most is a régi pompájában várja a házasodni óhajtó párokat és a násznépet, az tanácskozó termek és az irodák megújultak. Amit lehetett, a régi faanyagból megmentettek a mesterek, az elkorhadt, elszuvasodott elemeket pótolták. A műmárvány-lépcső máris csillogón várja a betérőket. Hamarosan pedig a nagyközönség is birtokba veheti az épületet.

2 Hozzászólások

  1. bobita /

    “Mi dolgunk a világon? küzdeni, És tápot adni lelki vágyainknak.
    Ember vagyunk, a föld s az ég fia. Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen, S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
    Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt Posvány iszapját szopva éldegéljünk? Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből S a szellemharcok tiszta sugaránál
    Olyan magasra tettük, mint lehet,
    Mondhatjuk, térvén őseink porához: Köszönjük élet! áldomásidat,
    Ez jó mulatság, férfi munka volt!”
    Kedves Polgármester Asszony! Köszönjük! Ha nem is volt jó mulatság, de férfi munka volt! Visszaemlékezve, ez a sok keserűség, feszültség, munka, amit az elmúlt két év alatt átélt, végigcsinált a legélvezetesebb partitörténetek lesznek. Megéljük! Isten áldja!

  2. MEZOHEGYESI /

    Vörösmarty sorai is helytállók, nekem Arany János gondolatai járnak az eszembe, ha a polgármesterünket látom, hallom.
    “Előtted a küzdés, előtted a pálya,
    Az erőtlen csügged, az erős megállja.
    És tudod: az erő micsoda? – Akarat,
    Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.” (Arany János)
    Köszönet az eddigiekért, erőt a továbbiakhoz!

Hagyjon üzenetet

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>