2019. december 30. hétfő
Likefestoon / Aktuális / Megkezdődött az Egységes Kérelem beadása

Megkezdődött az Egységes Kérelem beadása

Elindult a gazdálkodók legszélesebb körét érintő kérelem együttes, a 2018. évi Egységes Kérelem benyújtási időszaka.

Az Egységes Kérelem egyes agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénylésének gyűjtőfelülete. Az igényelhető támogatási jogcímek köre a 2017-es évhez képest Vidékfejlesztési Program jogcímeivel bővült, elsősorban erdészeti témakörben. Változatlanul igényelhető a területalapú támogatás, a zöldítési támogatás, a számos termeléshez kötött támogatás, az állatalapú támogatások, a kistermelői támogatás, tehát, minden korábbi, ügyfeleink által már jól ismert jogcím..
Melyek a legfontosabb változások az idei évben a 2017. évi Egységes Kérelemhez képest?
Az egyes jogcímekben több apró és többnyire kedvező változással számolhatnak az igénylők, a legszélesebb ügyfélkört érintőeket az alábbiakban emelem ki, egyben kérem, hogy a beadás során minden igénylő jogcímszinten figyelje a felület hibajegyeit, legyen kiemelt tekintettel a jogszabályi előírásokra, vagy az adott pályázati felhívás előírásaira.
Az egyik legfontosabb változás 2018-ban a növényvédő szer használati tilalom, mely a zöldítési támogatás egyik feltételévé vált, a vonatkozó jogszabály szerint a zöldítésben EFA-ként elszámolni kívánt nitrogénmegkötő növénnyel bevetett területeken, parlagon hagyott területeken, ökológiai jelentőségű másodvetésen és a mezőgazdasági termelés alatt álló erdőszélek mentén fekvő támogatható hektársávokon tilos növényvédő szert használni. Emellett kiemelendő változás a zöldítésben, hogy eltörlésre került a minimum 0,25 hektáros méret a következő EFA elemeknél: parlag, erdősített terület, nitrogénmegkötő növényekkel bevetett terület és ökológiai jelentőségű másodvetés. Továbbá 2018-ban a gazdálkodók adminisztrációs terheit csökkentő fontos intézkedés, hogy tejhasznú illetve húshasznú szarvasmarha támogatások esetében a hármas mentességről (gümőkór-, brucellózis- és leukózismentesség) kiállított állatorvosi igazolást 2018-tól a kifizető ügynökség hivatalból bekéri az illetékes Kormányhivataloktól, tehát ennek másolatát nem kell a kérelemhez csatolni. Illetve a termeléshez kötött támogatások köréből a rizs, és szemes fehérjetakarmány-növények esetében nem kell a hozamigazolást benyújtani, viszont helyszíni ellenőrzéskor be kell tudni mutatni azokat a dokumentumokat, amelyekkel a hozam igazolható.
A kárenyhítés kapcsán fontos változás, hogy az Egységes Kérelemben a nem termőnek jelölt kultúrák kárenyhítés szempontjából nem releváns kultúrának számítanak, tehát a nem termő kultúrák után nem kell kárenyhítési hozzájárulást fizetni. A Kölcsönös Megfeleltetés rendszerében is van újdonság, a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) fenntartása keretében új előírás, hogy fát, bokrot és sövényt a március 1. és augusztus 31. közötti költési és fiókanevelési időszakban nem lehet kivágni.
Melyek a legfontosabb határidők?
Az egységes kérelem szankciómentes benyújtási határideje 2018. május 15., 2018. május 16. és június 11. között történő benyújtása esetén a támogatási összeg kapcsán munkanaponként 1% késedelmi szankciót kell alkalmaznia a kifizető ügynökségnek, a Magyar Államkincstárnak. A 2018. június 11-ét követően benyújtott egységes kérelem érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül. A már 2018. május 15-ig benyújtott egységes kérelmet késedelmi szankció nélkül 2018. május 31-ig adatváltozás keretében lehet módosítani, 2018. június 1. és június 11. közötti módosítás a módosított parcellára vonatkozóan a támogatási összeg munkanaponként 1%-os csökkentésével jár. 2018. június 11. után benyújtott módosítások a kifizetés szempontjából nem kerülnek figyelembe vételre.
A kérelembeadás során ügyfeleink számíthatnak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászainak szakértő segítségére, ahogyan hosszú évek óta mindig, illetve valamennyi megyei gazdálkodó sikeres támogatáslehívása iránt a Békés Megyei Kormányhivatal elkötelezett. Az Agrár-és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály vezetői és illetékes ügyintézői készséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére e-mail útján az [email protected] címen, illetve a 66/814-520 ügyfélszolgálati telefonszámon vagy ügyfélfogadási időben személyesen a Békéscsaba, Temető sor 8. szám alatt – írja közleményében a hivatal.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.