2019. szeptember 10. kedd
Likefestoon / Aktuális / Mátyás királyra emlékeztek Mezőhegyesen is

Mátyás királyra emlékeztek Mezőhegyesen is

Magyarságunk egyik jelentős alakjára emlékszünk idén, a napokban megyékbe látogatott az igazságos király, míg Dél-Békésben diákoknak rendeztek programot az oktatási intézmények az emlékév keretében.

Emlékév 2018. – Az 575 éve született, és az 560 éve királlyá koronázott igazságos Mátyásra emlékszik a magyarság idén. Mátyás király máig legnépszerűbb történelmi személyiségeink egyike, aki felismerte, hogy a keresztény civilizáció védelme csakis Európa nemzeteinek összefogásával lehetséges.

Az emlékévhez kapcsolódóan számos konferenciát, rendezvényt, kiállítást és versenyt rendeznek hazánkban. Az eseményeket a Magyarság Háza bonyolítja majd le, mint ahogyan azt az országjárást is, melynek a napokban Békés megye is részese volt, Mátyás király és hűséges kísérője Gyulán, Okányban és Geszten járt, de az év során száznál is több helyre ellátogatnak majd a Kárpát-medencében.

Mezőhegyesen ugyan még nem fordult meg az álruhás király, de a közelmúltban a József Attila Általános Művelődési Központ és a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjai korhűen emlékeztek meg az uralkodóról, számukra dr. Varga Tibor népszerű jogtörténész tartott előadást. A műsor nem éppen a szigorúan vett történelmet, hanem sokkal inkább az érdekességeket tárta a nebulók elé. Hallhattak arról, milyen jelentős szerepet tölt be a Szent Korona a magyar történelemben, illetve hogy miért nem ette meg Hunyadi Mátyás a csukamájat.

Mátyás király alakját a történetírás mellett mondáink és népmeséink is őrzik.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.