2019. szeptember 10. kedd
Likefestoon / Aktuális / Már elérhető a kérelmek benyújtására szolgáló felület

Már elérhető a kérelmek benyújtására szolgáló felület

Március 30-án jelent meg a rendelet, amelynek értelmében lehetővé vált a 2018-as egységes kérelmek (EK) benyújtása. Az idén is a korábbi években már megszokott és megismert eljárásokat kell követni, időközben csak néhány technikai korrekció és pontosítás történt.

Április 3-án nyílt meg az egységes kérelem internetes kitöltési felülete, amely a Magyar Államkincstár e-ügyintézési honlapján érhető el . Az idén – a vidékfejlesztési jogcímekkel együtt – összesen 44 jogcímet, intézkedést lehet igényelni, illetve ezekkel kapcsolatban adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. Fontos, hogy a kérelmek beadására április 3. és május 15. között van lehetőség. A kérelem a május 15-ét követő további 25 naptári napig, vagyis június 9-ig, illetve a hétvége beszámításával június 11-ig is benyújtható, a már benyújtott kérelem pedig ugyaneddig a határidőig módosítható, de ekkor már mindkét esetben a megállapított támogatási összeg munkanaponként 1%-kal csökken.

A közvetlen támogatások igénylésével kapcsolatban csak technikai korrekciók, pontosítások történtek, amelyek révén a termelők számára egyszerűbbé válik az igénylés menete.
A legfontosabb újdonságok:

  • A termeléshez kötött rizs és szemes fehérjenövények esetében a minimális hozam meglétének igazolása kötelező, de a kapcsolódó dokumentumokat nem kell megküldeni a Kincstár részére.
  • A termeléshez kötött és az átmeneti nemzeti anyatehén és termeléshez kötött tejhasznú tehén tartása esetén igényelhető támogatáskor a kérelemhez nem kell csatolni a tenyészet vonatkozásában kiállított, hármasmentességre vonatkozó állatorvosi igazolást, azokat a tenyészet szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatáskörében eljáró megyei kormányhivataltól bekéri a Kincstár.
  • Uniós jogszabályváltozásból adódóan 2018. január 1-jétől az úgynevezett tábla szintű ökológiai fókuszterületeken (EFA elemeken – EFA parlag, ökológiai jelentőségű másodvetés, nitrogénmegkötő növényekkel bevetett terület, valamint az erdőszélek menti támogatható hektársávok) tilos növényvédő szert használni az adott területtípusra meghatározott időszakban. A rendelkezés betartásának gazdálkodóbarát ellenőrizhetősége érdekében az egységes kérelem felületébe beépítettek egy nyilatkozattételi rovatot.
  • Az ún. tájképi elemek vagy tájelemek igénylését MePAR fedvény is segíti.
  • A zöldítés miatt vezetett Gazdálkodási Napló (GN) betétlapokat nem kell beküldeni; azokat csak akkor vizsgálja a Kincstár, ha az ügyfelet kijelölték helyszíni ellenőrzésre.

Mint minden évben, 2018-ban is frissül a Zöldítés Gazdálkodói Kézikönyv. A Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Államkincstár és Budapest Főváros Kormányhivatalának együttműködésében összeállított tájékoztató anyag – a felelős kiadóként eljáró NAK tájékoztatása szerint – napokon belül elérhetővé válik a https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok internetes címen – írja közleményében a Földművelésügyi Minisztérium.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.