2019. szeptember 10. kedd
Likefestoon / Aktuális / Ma elkezdődik a Nagyhét

Ma elkezdődik a Nagyhét

A templomokban barkát szentelnek, mellyel körmenetet tartanak. Ezzel kezdetét veszi a Húsvétot megelőző Nagyhét.

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények – írja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK).

A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt.

Ez a vasárnap “az Úr szenvedésének vasárnapja” néven ismert a liturgiában, a szertartás során elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, “megvalósítva a megváltást, amely az emberek számára az örök életet hozta el” – olvasható az MKPK közleményében.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.