2018. november 19. hétfő
Likefestoon / Aktuális / Lopott – Tetten érték a rendőrök

Lopott – Tetten érték a rendőrök

Orosházán elfogtak a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint több helyről lopott. A rendőrök látták, amint egy zsákot elrejt egy bokorba. A zsákban lopott dolgok voltak.

Lopással gyanúsítható férfit értek tetten a rendőrök 2018. április 18-án, Orosházán. A 37 éves S. Mátyás 2 óra körül bement egy ház udvarára és egy zsákba fémdolgokat pakolt össze. Hazafelé indult, majd útközben egy bokorba rejtette a zsákot, mert később kerékpárral akart visszamenni érte. A rendőrök látták, hogy miközben az üres telekre, a bokorhoz vitte a csomagot, többször megállt, figyelte, hogy látja-e őt valaki. Amikor a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei felszólították, hogy álljon meg, el akart futni. A rendőrök a Mátyás király utcában elfogták és előállították.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint S. Mátyás az elmúlt hónapokban Orosházán, Szentetornya városrészben több bűncselekményt is elkövetett. Az elfogását megelőző napon egy ház melléképületéből egy motoros fűkaszát vitt el. Emellett a gyanú szerint 2017. december 18-áról 19-ére virradó éjjel egy ház füstölőjéből házi hústermékeket lopott. Az Orosházi Rendőrkapitányság a férfit bűnügyi őrizetbe vette és a nyomozók vizsgálják, hogy összesen hány bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.