2019. szeptember 10. kedd
Likefestoon / Aktuális / Legyen Öné az Év Tanyája
A kormány szeretné, ha 2020. végére minden tanyában lenne áram.

Legyen Öné az Év Tanyája

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) – a tavalyi népszerű felhívás után – idén második alkalommal hirdetett pályázatot „Az Év Tanyája” díj elnyerésére. A felhívásra július 31-ig, ezúttal négy kategóriában lehet jelentkezni.

Célunk, hogy lehetőségeinkhez mérten mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a tanyán való lét- és gazdálkodási formát még vonzóbbá tegyük a XXI. század embere számára és ráirányítsuk a lakosság – ezen belül is elsősorban a fiatalok figyelmét – arra, hogy a tanyasi létforma választása valós alternatíva mai világunkban is – fogalmazott Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár egy tanyás témában tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

„Az Év Tanyagazdasága” felhíváson belül elsősorban olyan tanyagazdák jelentkezését várják, akik a hagyományos-körforgásos gazdálkodási formákra helyezik a hangsúlyt és gazdaságukban elsősorban őshonos és tájegységre jellemző állat- és növényfajokat használnak. Az Év Hagyományőrző Tanyája kategória díjazásánál főként az eredeti tanyai jelleg megőrzése, a hagyományok gyakorlatban történő megélése, míg az idén először meghirdetett Az Év Határon Túli Tanyája felhívás esetében a tájba, természeti környezetbe illeszkedő tanyakép megléte, a környezetkímélő gazdálkodási módszerek alkalmazása, illetve az őshonos növény- és állatfajok gazdaságban történő használata lesznek a kiemelt értékelési szempontok. Ezek mellett idén is odaítélik az Év Tanyája Közönségdíjat, melyre voksolni a későbbiekben meghirdetett internetes oldalon lehet.

A pályázatokra a mai naptól kezdődően egészen július 31-ig lehet jelentkezni kizárólag elektronikus úton az [email protected] e-mail címen. Erre a címre várjuk a pályázók pályázattal kapcsolatos kérdéseit is.

Ezentúl a helyettes államtitkár bemutatta „A magyar tanyák és a Tanyafejlesztési Program” című kiadványt is, amely mindenki számára jó példaként szolgáló településfejlesztési projekteket és tanyagazdaságokat mutat be. A Tanyafejlesztési Program immár az egész Alföldre kiterjed; a Program által 2011-2016 között mintegy 1700 nyertes pályázó jutott több mint 8 milliárd forint támogatáshoz. A kormányzat szándéka szerint a Tanyafejlesztési Program folytatódik, hiszen létjogosultsága a hazai vidékfejlesztési politikában vitathatatlan – emelte ki Szakáli István Loránd.

A bemutatott tanyakiadvány és „Az Év Tanyája 2018” pályázati felhívás a Nemzeti Vidékstratégia honlapján a Tanyafejlesztési Program menüpont alatt érhető el.

Fotó: illusztráció

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.