2019. november 14. csütörtök
Likefestoon / Aktuális / Kovácsháza védett építményei a lezárt temető kriptái

Kovácsháza védett építményei a lezárt temető kriptái

Mezőkovácsháza nem bővelkedik a védett építészeti emlékekben. A meglévőkre azonban odafigyelnek. Pályázati forrásból 2011-ben felújították a már lezárt temetőben lévő kriptasor nyughelyeinek egy részét. Hogy melyik kriptában kik nyugszanak, nem mindegyikről ismert.

A mezőkovácsházi önkormányzat LEADER-forrásból nyert pénzt a kriptasor felújítására. A régi, lezárt temetőben nyolc kripta áll. Még romos állapotban is szépek voltak. Ma már a kripták fele régi fényében pompázik.
A kriptában lévő elhunytak hozzátartozói feltehetően nem élnek, vagy az élők már nem a városban laknak. A nyughelyek többségéhez senki sem látogatott évtizedek óta. Ott jártunkkor csak az egyiken láttunk egy régi tobozkoszorút.

Mivel magántulajdonnak számítanak, így senki nem törődött az épületek állapotával. A temető a fürdőhöz vezető út mentén található. Így városképi szempontból sem mindegy, hogy a családi sírboltok hogyan néznek ki. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy felújítják a védett építményeket.

A kripták többsége a Horthy-rendszerben épült, földbirtokos családoknak. A második világháború után, a régi rendszerre emlékeztető sírhelyeket feldúlták, kirabolták. Némelyikben a felújítással megbízott önkormányzati cég munkatársai a koporsókból a csontokat is kiborítva találták, amikor a munkálatok megkezdése előtt kinyitották a kriptákat.

Az, hogy melyik építményben ki nyugszik, nem mindegyikről tudni. A szocialista érában senki nem szorgalmazta a nemesi családok felkutatását, ráadásul a temetőre vonatkozó összes adat tűz martalékává vált. Így az idősek emlékeire hagyatkozva próbálták beazonosítani a családokat. Az első kripta Flock Mártoné, a sírhelyet korábban a családtagok felújították, de nem az eredeti állapotban. A harmadik kripta a Sármezei családé, a szülők nyugszanak benne. Fiuk neves vasúti mérnök, ő építette a Mezőhegyes—Kétegyháza vonalat. Két kripta esetében eredménytelen volt a kutatás, nem tudni, kik nyugszanak bennük.

A kriptasor egyik sírboltjában található Görög László földi maradványa. Nemesi ügyvéd volt, fia katonatiszt.

A Vásárhelyi családról annyit tudni, hogy az örökösök 1945 után külföldre mentek.

Nágel Henrikék a Dunántúlra költöztek, de hamvaikat Mezőkovácsházán helyezték végső nyugalomba. Nágel Vilmosékról is csak az ismeretes, hogy földbirtokosok voltak, és a földosztás után egy ideig még a településen élt a család. A két Nágel família nem állt rokonságban.

A sírhelyek felújítása azért is bír különös jelentőséggel Mezőkovácsházán, mert főként csak szocialista építészeti emlékekkel rendelkezik a város.

Fotó: Kovács Erika

Szerzőnk: Szerkeszto

Nézze meg ezt is!

Almási Ferenc bronzérmes az EB-n

A 130 kilogrammos Almási Ferenc jobban bírta mint a román Hutuleac, és 3-1-re győzött. Június …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.