2017. szeptember 21. csütörtök
Likefestoon / Aktuális / Komplex élménytábor Mezőhegyesen

Komplex élménytábor Mezőhegyesen

Számos téma, színes programok, feledhetetlen élmények – ezt és még sok mást biztosítottak az elmúlt hetekben lezajlott Erzsébet Táborok Mezőhegyesen. A hétfőtől péntekig tartó napközis táborokban nagy hangsúlyt fektettek az egészséges életmódra és a sportra.

Számos dél-békési településen valósultak és valósulnak is meg a nyár folyamán Erzsébet Táborok, melyek különböző témák köré épülve, a helyi igényeket figyelembe véve és azokhoz igazodva zajlanak le.

A Mezőhegyesen megrendezett táborokban is több száz gyermek töltötte el hétköznapjait, megszépítve és tartalommal megtöltve így a vakációt.

A múlt héten lezajlott a legmagasabb létszámú komplex éleménytábor is, ahol közel 90 gyermek volt jelen. A kis táborozók többféle sporttal, az egészséges életmód alapjaival ismerkedhettek meg, illetve kirándulást tettek Szarvasra, ahol a fürdőzésen kívül és a hajókázáson kívül, a Mini Magyarországot is megtekintették.

–A komplex élménytáborok keretében a napi négyszeri étkezés mellett, különböző foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek, melyekben központi szerepet kapott az egészséges életmód, táplálkozás, a mozgás, a sport. Mindezt egy jelképes, napi 100 forintos összegért vehették igénybe a jelentkezők. –mondta el a táborok vezetője, Zsóriné Kovács 19961600_1270748663052307_2590125132271533512_nMárta.

A játszótéren eltöltött percek, a közös programok és kirándulások minden táborozónak felejthetetlen élményt nyújtottak, amely kitart a nyár további részére.

Földesi Szandra

Fotó: Kecskésné Erzsébet

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Diákhitel újragondolva

Októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetén pedig a felvehető maximális összeg pedig 70 …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.