Kisokossal a parlagfű ellen

máj 24, 13 Kisokossal a parlagfű ellen

Kisiskolásoknak készített ismeretterjesztő kiadványt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), amelyben a gyerekek az életkoruknak megfelelő, játékos formában kapnak információt a parlagfűről és az ellene való védekezésről. A NÉBIH a foglalkoztató füzetet a tanév végéig valamennyi iskolába eljuttatja – áll a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóosztályának közleményében.

A „Parlagfű kisokos” című ingyenes kiadvány, rövid történet keretében ismerteti meg a 8-10 éves korosztályt a jelenleg hazánkban legelterjedtebb és legfőbb allergén gyomnövénnyel. Bemutatja a növény fejlődését, elterjedését, az általa okozott pollenallergia tüneteit, valamint arra is rámutat, ki, mit tehet a gyom további szaporodásának és virágzásának megakadályozása érdekében. A színes kis füzet emellett több, a gyerekek által kedvelt feladattípussal segíti a gyomokkal, főképpen a parlagfűvel való ismerkedést: színezéssel, keresztrejtvénnyel, kakukktojás keresővel, betűrendezővel, útkeresővel, mozaikképpel, betűvadászattal, szókeresővel, matricaragasztással. A vidám kis történet főszereplői gyerekek, akik végigkísérik a 3-4. osztályos tanulókat a feladatokon.

Az ismeretterjesztésre, a tájékoztatásra, szemléletformálásra, vagyis a megelőzés fontosságára helyezi a hangsúlyt a kormányhatározatba foglalt parlagfű elleni, tavaly elfogadott akcióterv. A terv részeként a parlagfű elleni védekezés témája fokozatosan beépül az iskolai tananyagba, ismeretterjesztő kampányok segítségével megszólíthatók a fiatalok.

Magyarország Európa egyik parlagfűvel leginkább fertőzött országa, a becslések szerint hazánkban már minden ötödik ember parlagfűvel összefüggésbe hozott allergiás, illetve minden nyolcadik asztmás megbetegedésben szenved, számuk évről évre növekszik.  A parlagfű okozta, egészséggel összefüggő kár nagyságát szakértők 7 milliárd forintra becsülik. A parlagfű-allergia néhány évtized alatt hazánk népbetegségévé vált. Az egyre romló helyzet tartós megoldása csak a súlyosan allergén gyomnövény drasztikus visszaszorítása, irtása lehet.

Képünk illusztráció. Fotó forrása: magyarszo.com

Hagyjon üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>