2017. december 13. szerda
Likefestoon / Aktuális / Kevés rutin ellenére kiváló eredmények

Kevés rutin ellenére kiváló eredmények

Idei utolsó megmérettetésén, az ITF Taekwon-do Diákolimpián jártak a battonyai taekwon-dosok, akik kiemelkedő eredményekkel tértek haza ismét. Versenyzés szempontjából pihenőre tér a Barátság Sportegyesület, a következő esztendőt egy saját rendezésű kupával indítják.

A napokban rendezték meg Medgyesegyházán az ITF Taekwon-do Diákolimpiát. A jó hangulatú versenyen mintegy 170 sportoló mérte össze tudását, köztük a battonyai Barátság Sportegyesület ifjú tehetségei is, Rádai Imre tréner szerint mindannyian a maximálisat nyújtották, nagy küzdelmekben volt része a fiataloknak, de megérte.

– Jó érzéssel tölt el, hogy fiatal versenyzőink is ilyen jól szerepelnek annak ellenére, hogy kevés a rutinjuk. Mi mesterek büszkék vagyunk a csapatunkra, az elért eredményekre, a kemény munkájukra és kitartásukra! – emelte ki Rádai Imre, aki azt is elárulta hírportálunknak, hogy a közelmúltban világbajnoki érmet szerző Mezei Nikolettre és Tóth Balázsra igen büszke, hiszen a szombati megmérettetésen helyettes edzőként is helyt álltak, nem is akár hogy. Rádai Roland tréner ezúttal bíróként volt jelen az eseményen.

Formagyakorlat:

1. hely: Marosin Bella, Bíró Bence, Tóth Balázs
2. hely: Tóth Lajos, Mezei Nikolett
3. hely: Farkas Csenge

Küzdelem:

1. hely: Farkas Csenge, Mezei Nikolett, Mezei Tamás, Mezei Zsolt, Tóth Balázs
2. hely: Marosin Bella, Kurunczi Noémi, Lenardt Olivér, Zsurzs Mihály
3. hely: Berki Viktória, Tóth Lajos, Kurunczi Gábor

A Diákolimpiával 2017-re véget ért a battonyai sportolók versenyzése, már „csak” a téli övvizsgák maradtak, melyeket november 26. és december 3. között a fővárosi központi edzőteremben rendeznek meg Harmath László 9. danos alapító nagymester előtt.

Ezt követően pihenőre tér az egyesület.

– Egészen februárig pihenhetünk, ugyanis akkor kezdjük a 2018-as év küzdelmeit, méghozzá Battonyán, a Barátság Kupán, míg az első nagy hazai megmérettetés a márciusi Magyar Bajnokság lesz, melynek a dél-békési Medgyesegyháza ad majd otthont – részletezte a mester.

Megtudtuk, természetesen attól, hogy versenyek nincsenek, az edzések még maradnak, viszont decemberben a heti 5-6 edzést 3-ra szeretnék redukálni, hiszen a sportolóknak szüksége van a pihenésre és a regenerálódásra ahhoz, hogy a következő esztendőben is kiváló teljesítményt nyújtsanak.

Fotó forrása: Barátság Sportegyesület

Szerzőnk: Kiss Anna

Nézze meg ezt is!

OFKSE: Szerdán kupameccsel folytatják

Ez alkalommal az Orosházi FKSE ellenfele az a Csurgó lesz, amely gárdát a bajnokság keretében …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.