Likefestoon / Aktuális / Keresik a legjobb kertészt Battonyán

Keresik a legjobb kertészt Battonyán

Elő a vetőmagokkal, a gereblyével és a metszőollókkal – Indul a verseny a határmenti városban, idén már harmadik éve indítják útjára a nagy népszerűségnek örvendő „A legszebb konyhakertek” című programot Battonyán. Hétfőtől várják a nevezéseket.

A dél-békési városban immáron hagyománnyá válik a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei című programban való részvétel, tavaly több mint húszan „szálltak ringbe”, idősek és fiatalok egyaránt. Karcag alpolgármesterével, a kezdeményezés megálmodójával, Kovács Szilviával Battonya Város Önkormányzata úgy döntött, 2017-ben is megrendezik a helyi szintű vetélkedőt Borsodi János alpolgármester koordinálásával.

– Célunk arra ösztönözni a városlakókat, hogy saját konyhakerteket alakítsanak ki, és azokban saját, illetve családi részre megtermeljék a mindennapokhoz szükséges zöldségeket, gyümölcsöket. A program keretében egy társadalmi összefogást is szeretnénk létrehozni, ezzel hatást gyakorolva a gazdaságélénkítő szerepre – emelte ki az alpolgármester.

Megtudtuk a szabályok idén sem változtak, a kertben minimum öt, míg a balkonban öt edényben elhelyezett három különböző növényt kell termeszteni, ezek szabadon választhatók. A megművelt terület rendezett környezetben helyezkedjen el, gondozott és gyommentes legyen, sőt, permetezési naplót is kötelezően vezetni kell vegyszerhasználat esetén. Előnyben részesül az a termelő, aki komposztálást, vagy öko/bio módszereket is alkalmaz, illetve madárbarát kertet alakít ki, vagy fűszer- és gyógynövényeket termel, de külön előny az is, ha több generáció műveli egyszerre a veteményest.

Az idei év témája a „Hasznos rovarokat a kertbe”, vagyis az a kertész, aki több hasznos bogarat is becsalogat a kertjébe, és helyet biztosít számukra, több mézelő virágot termeszt, tehát bogárbaráttá teszi földjét, szintén plusz pontokat könyvelhet el.

A szervezés már javában tart Battonyán, április 3-tól adhatják le nevezéseiket a helyiek az alpolgármesteri irodában egészen május 20-ig.

Kiss Anna

Szerzőnk: Földesi Szandra

Nézze meg ezt is!

Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol

VAN, AMI NEM FÉR BELE. Feljelentés az internetes oldalunkat feltörők ellen (KATT IDE!)    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.